2020, december 3, csütörtök.
custom_html_banner1

Hirdetés

Mindennapi házimozink, emlékekkel

Elfeledett szerelem, Ötcsillagos szerelem, Végtelen szerelem… „Kissé” naiv sorozatok, szappanoperák, ahol minden mindig jól végződik (ha van türelmed mind a 115-öt végignézni). Javaslatom: írják ki, hogy a következő műsor megtekintése 80 év alattiaknak nem ajánlott. Én kettőt hűségesen követek, utóvégre Voltaire is olvasgatta a Bibliát.
S ha komolyabb művelődésre vágyunk, akkor ott van Charly, a szupermajom, „aki” mindent elront, eldug, megold, de egy óra alatt minden megbocsátva, elfelejtve. A Ridikül, a Maradj talpon! már pihenésnek számít, lehet tanulni belőle, sőt az utóbbiban versenyezni is lehet önmagaddal, kár, hogy Gundi összerúgta a mosatlant a pénzes üzemeltetőkkel… No de sebaj, sohasem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna, van még Colombo orrvérzésig, s Hegyidoktor és még fel nem dolgozott állatorvos, és sok-sok csodaszép alpesi táj, ahová a hozzánk hasonló halandó csak a képernyőn jut el.
S míg nem volt minden házban két-három tévékészülék, mivel szórakoztunk a könyveken, kanaszta- vagy römipartikon, kirándulásokon, pletyópartikon kívül? Hát a rádióval és a hetente egyszer összeülő baráti társasággal, amikor új adomákat tanultunk, amiket súgva tovább is adtunk.
Párra most is emlékszem:
– Hogyan irtották ki a verebeket Kínában?

TV channel zapping

– Félmilliárd ember nekifogott tapsolni, a verebek nem mertek leszállni a zaj miatt, éhen haltak a levegőben.
Mi is tapsoltunk az aranykorban, de nem lett tragikus következménye, ismerősök, barátok hoztak a fővárosból szójával dúsított szalámit, s néha itthon is kaptunk ezt-azt, pult alól, Ü-jegyre.(A fiatalok kedvéért: ez üsmerőst jelent.) De mindenkinek volt vidéki rokona, utóvégre fejlődésben lévő agrárország voltunk.
Emlékszem egy légyirtási akcióra is, szintén Ázsiából. Mindenki be kellett szolgáltasson száz legyet. Ez a baráti országokban nem ment, az elit arra hivatkozott, hogy PCR- vagy UTC-taghoz nem méltó a legyek után kapkodni, a többiek pár lejért orvosi bizonyítványt szereztek, hogy ők allergiások a legyekre, a maradék pedig kérvényezte írásban, hogy a kiszabott kvótát szállítsák le huszonöt vagy maximum ötven darabra… (Közben jött a tél, és a legyek jobbnak látták békésen elhalálozni).
Székely Éva, aki apai ágon székely volt, a magyar úszósport első női büszkesége, könyvet írt Sírni csak a győztesnek szabad címmel. Igaza van, Ady Endre is megkérdezte, megtiltotta, hogy Szabad-e sírni a Kárpártok alatt?
Mi, míg lehet, sírva kacagunk vagy kacagva sírunk, mint a Muzsikus lelkek, öreg fiúk. De az élettől még sokat várunk, és nemcsak Igazi Csíki Sört, hisz annyi mindent „kiböjtöltünk” már, és hittel és humorral túléltük számos „jóakarónkat”.
2016 utolsó napjaiban a Duna TV-ben ment a Történelmi magánügyek című film, amelyben Ruttkai, Básti, Mensáros, Várkonyi és Somogyvári Rudolf is remekel. Amikor Mária akkori férjét, Bor elvtársat börtönbüntetésre ítélik, Mari nagyon csodálkozik:
– Hisz nem csinált semmit, és csak öt és fél évet kapott???
Nem hittem a fülemnek, szememnek, visszakerestem, 1968-ban készült a film, a legvadabb Kádár-korszakban (akkor, amikor divatos volt a vicc:
– Kovácsot három évre ítélték.
– Miért?
– Egy semmiségért.
– Nem létezik, egy semmiségért csak egy évet adnak.)

Szathmáry János, Gyergyószentmiklós

[box type=”shadow” ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]

 

Kapcsolódó cikkek:

14,239RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb