Mesék a svéd mentalitásról

Glóbusszal a vállamon 58.

44

Göteborgban sétálva egy kirakatba botlottam, az üveg mögött kizárólag Harisnyás Pippi könyvsorozatát népszerűsítették. A főhős az egyik történetben hajóra szállt, a Dél-tengeren jelent meg, a másik kötet komlókerti kalandjait népszerűsítette. Később, nagyszülőként gyakran ütköztem Astrid Lindgren mese-életművébe. Bevallom, nemigen szeretem, l’art pour l’art módon teszi össze a gondolatokat, túlzott szabadosságot tükröz, és sok logikát nem rejtenek a sorok. A könyvekből készült rajzfilmek és filmek helyenként ugyan szórakoztatóak, de gyakran pont a tanulságot nélkülözik. Az írónő eleinte gyermekeinek szánta a történeteket, egy súlyos betegsége alatt az elmondottakat írásba foglalta. Némi kilincselés után a kiadók is találtak benne fantáziát, s a sztorik 88 nyelven váltak népszerűvé. A Hagyományok Házánál számos gyermekrendezvény az élőszavas mesemondást népszerűsíti, s e tőről fakadhatott svéd változatában a Pippi sztori is, csak kissé összetákolt formában. Miért tartom annak? Talán azért, mert eltér a mi népmesekincsünk feszes logikájától, gondolatvilágától, szimbólumrendszerétől, s saját struktúrája is tőlünk idegen.

Pedig a Pippi kigondolója kiválóan ír, s a legtöbb fordítás is korrekt. Nagy élvezettel olvastam az írónő háborús naplóját, amely egy kicsit rávilágít a kataklizma alatti svéd gondolkodásra is. A hölgyet egy titkos feladattal bízták meg, a Svédországba érkező s az elküldött leveleket cenzúrázta, s a tapasztaltakat írásba is foglalta magának. Aggódása családjáért és nemzetéért becsülendő. Az egyik, az 1940-ben írt fejezetében az orosz–finn háború borzalmaitól vezérelve írja: „Azt hiszem, inkább köszönnék egész életemben Heil Hitlerrel, mint hogy az oroszok igájában éljek. Ennél szörnyűbbet elképzelni sem lehet”. No comment!
Maradjunk még a meséknél. Ifjúkoromban nagyon sokat nevettünk Britt G. Hallqvist–Ingrid Sjöstrand–SivWiderberg svéd gyermekversein. Gyakorló szülőként különösen egy aforizmára emlékszem szívesen: „Bélyeget gyűjtöttem. / Papa hozott egyszer egy kilót. / Azóta nem gyűjtök bélyeget”.
Kétszer jártam Svédországban, s nyitott szemmel jártam a királyságban. Sok magyart kérdeztem a svédek mentalitásáról, volt köztük kisember, sikeres menedzser is. Jóllehet befogadták őket, ezért hálát is éreztek, elmondásaikban mégis a negatív élmények domináltak. Egyikük mesélte el, hogy svéd nőt vett feleségül, s apósával megállapodtak a lakodalom költségeinek megosztásáról. Ismerősöm átutalta az összeget, míg apósa, az apanázst adóra is bejelentette a veje kárára. Igen, a rokon, sok svéddel egyetemben nem tudott különbséget tenni a hivatali és a magánélet között.


A biztonság és a tolerancia szót emlegették viszont pozitív jelzőként honfitársaim. Sajnálatos, hogy a biztonság mára legfeljebb anyagi stabilitásra redukálódott, a Palme-gyilkosság emléke, a sok erőszakos cselekmény a mindennapokat keseríti meg. A tolerancia így napjainkban van eltűnőben, a fentebb említett egy kiló bélyeg a migránsáradattal került a párhuzamba.

Csermák Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek