Megvan a kötelező

16

Az első félidőben még csak egy góllal vezetett, hogy végül néggyel nyerjen a Csíkszeredai Imperial Wet teremlabdarúgó-csapata a román bajnokság hatodik fordulójában a Kolozsvári Clujana vendégeként. Jöhet a Temesvár elleni rangadó.

Kötelező győzelem elé né­zett a Csíkszeredai Im­pe­rial Wet teremlabda­rúgó-csapata a román bajnokság soros játéknapján, amelyben a Kolozsvári Clujana vendégei voltak Cosmin Gherman tanítványai.
A meccs az előzetes elvárásokhoz képest alakult. A vendégek mezőnyfölényben játszottak, míg a hazaiak kontráztak. Utóbbiakból két veszélyes akciót – többek közt egy kapufát – is vezettek, mígnem a hatodik percben Tankó Levente egy szép góllal vezetéshez juttata a csíkiakat. Alig öt perc után viszont Leanu Sergiu szépített. A hazaiak igencsak agresszív, kemény focit játszottak, és ez nem igazán feküdt a vendégeknek. A gólok viszont nem maradtak el. Még az első félidő hajrájában Alvaro vette vissza vezetést, hogy majd a második felvonás elején eldőljön a három pont sorsa. A 24., a 25. és a 27. percekben Szőcs, Cr. Matei és Alvaro iratkozott fel a góllövőlistára. Az utolsó tíz percre maradt még egy gólváltás, de a három pont nem forgott veszélyben.
A csíki csapat a mérkőzést követően nem utazik haza, hanem jön a következő állomás, méghozzá Temesvár, ahol szerdán 18 órától pótolják az elmaradt rangadót a címvédő Informatica ellen. Az FK Székelyudvarhely ma este 18 órától a Galaci Unitedet fogadja a forduló rangadóján.
Eredmény: Kolozsvári Clujana – Csíkszeredai Imperial Wet 2–6 (1–2) / Leanu (11., 32.), illetve Tankó (6.), Alvaro (16., 27., 34.), Szőcs (24.), Cr. Matei (25.)/.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.