Megbüntették a Csíkszentkirályi Borsárost

Elvették az összes pontját

140

Nem maradt megtorlás nélkül a labdarúgó 5. Liga Csík körzetében az elmúlt heti fordulóban történt incidens. A Csíkszentkirályi Borsárost a pénzbüntetés mellet pontlevonással is sújtották amiatt, hogy a Csíkszépvízi MÜ elleni meccs 66. percében levonultak a pályáról. A Borsáros pont nélkül maradt.

A 4. Liga Nyugati csoportjában öt pontra növelte előnyét az éllovas Nagy­galambfalva üldözőivel szemben, mi több, a Székelykeresztúri Egyesülés megelőzte a tabellán a múlt héten még második Lövétét, miután utóbbi csapat csak döntetlent játszott a 19. fordulóban. A Keleti csoportban mindhárom találkozón vendégsiker született, a Felsőházban az éllovas és üldözője is idegenben tudott győzni, míg az Alsóház éllovasa szabadnapos volt, a második és harmadik párharcát a gyergyószárhegyiek nyerték.
Az 5. Liga Udvarhely körzetiben több meglepetés is született. A sereghajtó Kápolnás legyőzte Zetelakát, így a Fenyő II. három helyet is bukott a tabellán, a korondiak pedig Homoródszentmárton ellen nyertek, így Farcád immár hét ponttal vezet. Kobátfalván elmaradt a mérkőzés, a Parajd SE korábban kérte, hogy vasárnap helyett egy nappal korábban legyen a találkozó, kérésüknek eleget tettek a hazaiak, ám a vendégek így sem jelentek meg az összecsapáson. A Csík körzetiben az elmúlt heti Szépvízi MÜ – Szentkirályi Borsáros meccsnek voltak következményei. Mint lapunkban megírtuk, a 66. percben 4–0-s hazai vezetésnél a MÜ és a Borsáros egy-egy játékosa dulakodni kezdett egymással, majd miután mindkét focist kiállította a játékvezető, ezt követően a vendégek levonultak a pályáról. A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület jóváhagyta a 4–0-s hazai győzelmet, ám a levonulásért a Borsárost megbüntették 150 lejre és három egységnyi pontlevonással sújtották. A csíkszentkirályiak gyakorlatilag pont nélkül maradtak, mivel eddig a bajnokságban a három döntetlenjükért három pontot harcoltak ki, a csapat még az idény folyamán nem győzött.
A 6. Liga éllovasa, a Go­lim­pi­a­kosz pihent, így a hétvégén egyik csapatnak sem kellett tartania
a szé­kelyudvarhelyi gólvágóktól, a gárda ugyanis 15 meccs alatt 99 lőtt találatig jutott. Érdekesség, hogy a sereghajtó a 6. Ligában is nyerni tudott a hétvégén.

Eredmények
4. Liga. Nyugati csoport, 19. forduló: Homoródalmási Ho­mo­ród – Lövétei Egyesülés 2–2, Szé­kely­udvarhelyi Sporting – Nagy­ga­lambfalva 1–2, Szé­kely­ke­resztúri E­gyesülés – Farkaslaka 3–0, Szent­egyházi Vasas – Malomfal­vi If­júság 1–0, Szentábrahámi An­dycom – Betfalvi Küküllő 5–2, Szé­kelyudvarhelyi Roseal – Varsági Tar­tód 2–0, Agyagfalvi Lendület – Zetelaki Fenyő 1–2.

1. Nagygalambfalva 19 14 1 4 48–25 43
2. Keresztúr 19 12 2 5 65–29 38
3. Lövéte 19 12 2 5 41–30 38
4. Sporting 19 10 5 4 53–47 35
5. Roseal 19 9 5 5 33–17 32
6. Farkaslaka 19 8 3 8 44–35 27
7. Fenyő 19 8 3 8 28–27 27
8. Vasas 19 8 2 9 40–44 27
9. Malomfalva 19 8 3 8 39–44 27
10. Agyagfalva 19 5 6 8 38–38 21
11. Homoród 19 6 3 10 45–56 21
12. Küküllő 19 5 4 10 24–43 19
13. Andycom 19 4 2 13 34–60 14
14. Tartód 19 2 3 14 23–60 9

4. Liga. Keleti csoport, rájátszás. Felsőház, 3. forduló: Maroshévízi Pro Maros – VSK Gyergyószentmiklós 0–2, Csíkszentdomokosi SE – Csíkszentsimoni Szefite 1–3.

1. VSK Gyergyó 2 1 1 0 6–4 21
2. Szefite 2 1 1 0 7–5 19
3. Pro Maros 2 0 1 1 0–2 15
4. Szentdomokos 2 1 0 1 4–3 14
5. Bányász 2 0 1 1 0–3 13

4. Liga. Keleti csoport, rájátszás. Alsóház, 2. forduló: Csík­szent­györ­gyi Fiság – Gyer­gyó­szár­hegyi Bástya 2–3.

1. Ezüstfenyő 2 1 1 0 5–4 11
2. Bástya 2 1 0 1 4–4 7
3. Fiság 2 0 1 1 5–6 3

5. Liga. Udvarhely körzeti, 17. forduló: Alsóboldogfalva – Bo­gárfalva 0–2, Kápolnás – Ze­te­laka II. 3–0, Korondi Ifjúság – Homoródszentmárton 4–1, Fel­ső­boldogfalva – Farcád 0–1, Gagy – Si­ménfalva 3–1, Kobátfalva – Parajd SE 3–0 (játék nélkül), Csekefalva – Bö­göz 0–3 (játék nélkül).

1. Farcád 17 12 1 4 30–20 37
2. Szentmárton 17 8 6 3 49–30 30
3. Bogárfalva 17 10 0 7 51–55 30
4. Bögöz 17 9 1 7 43–32 28
5. Kobátfalva 17 8 2 7 37–26 26
6. Gagy 17 8 2 7 39–33 26
7. Zetelaka II. 17 8 2 7 23–24 26
8. Alsóboldogfalva 17 7 3 6 30–30 24
9. Korond 17 6 5 6 32–34 23
10. Felsőboldogfalva 17 6 4 7 22–24 22
11. Parajd SE 17 7 0 10 33–41 21
12. Csekefalva 17 6 1 10 40–46 19
13. Siménfalva 17 5 3 9 32–43 18
14. Kápolnás 17 3 2 12 36–59 11

5. Liga. Csíki körzet, 11. forduló: Szentkirályi Borsáros – Koz­mási Komisz 1–3, Szentimrei Töviske – Szentmihályi Törekvés 1–2, Gyimesfelsőloki Tatrosforrás – Szépvízi MÜ 0–2, Szentmártoni Alcsík – Gyimesbükk 1–1, Tusnádi Piliske – Tusnádfürdő 1–1,

1. Szépvíz 11 8 1 2 39–17 25
2. Gyimesbükk 11 6 2 3 33–17 20
3. Komisz 11 6 2 3 24–12 20
4. Tatrosforrás 11 6 2 3 20–13 20
5. Törekvés 11 5 3 3 23–17 18
6. Tusnádfürdő 11 5 3 3 30–29 18
7. Piliske 11 4 2 5 20–15 14
8. Alcsík 11 3 2 6 17–29 11
9. Töviske 11 1 2 8 12–40 5
10. Borsáros 11 0 3 8 7–36 0*
* – három ponttal büntetve

6. Liga. 17. forduló: Zeteváralja – Szentpál 4–1, Máréfalva – Al­só­só­fal­va 3–1, Kissolymos – Oklánd 5–0, Parajd SK – Szentlélek 2–1, Szé­kely­derzs – Szentegyháza II. 3–0 (játék nélkül), Szentpéter – Kányád 3–0 (játék nélkül). A Székelyudvarhelyi Golimpiakosz szabadnapos volt

1. Golimpiakosz 15 15 0 0 99–6 45
2. Zeteváralja 15 11 0 4 43–24 33
3. Székelyderzs 15 10 1 4 43–34 31
4. Szentlélek 15 8 3 4 42–39 27
5. Szentegyháza II. 15 8 2 5 36–23 26
6. Parajd SK 15 7 2 6 36–35 23
7. Oklánd 16 6 1 8 36–51 22
8. Kissolymos 16 7 0 9 39–57 21
9. Szentpéter 16 5 2 9 35–37 17
10. Alsósófalva 16 4 2 10 22–41 14
11. Szentpál 15 4 1 10 23–50 13
12. Kányád 15 3 1 11 23–48 10
13. Máréfalva 16 3 1 12 23–54 10

U19, 15. forduló. Elit Liga: Keleti csoport: Ceahlăul Piatra Neamț – FK Csíkszereda II. 2–1; Nyugati csoport: UTA Arad – FK Csíkszereda 3–1. Országos bajnokság: Besztercei LPS – Székelyudvarhelyi FC 3–1.
U17, 15. forduló. Elit Liga: Nyugati csoport: UTA Arad – FK Csíkszereda 1–5. Országos bajnokság: Besztercei LPS – Székelyudvarhelyi FC 4–1, Kolozsvári LPS – FK Csíkszereda II. 2–3.
Női foci. 1. Liga, 14. forduló: Vasas Femina Székelyudvarhely – FC Fair Play Ciorogârla 9–1. 3. Liga, III. csoport, 6. forduló: Nagybányai Independența II. – FK Csíkszereda 4–1.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek