Megvédte címét a Floorbulls

Svájci bírók a döntő tornán

223

Székelyudvarhelyen tartották a Romániai Floorball Liga 2018/ 2019-es idényének rájátszását. A székelyföldi csapatok alkotta liga által szervezett pontvadászaton címvédés történt, noha a Székelyudvarhelyi Floorbulls vágott neki a legkedvezőtlenebb helyről a rájátszásnak. A kétnapos tornán svájci játékvezetők voltak.

Kettőből kettő a Floorbulls bajnoki mérlege

Véget ért a Romániai Floor­ball Liga 2018/­2019-es idénye, ez volt a sorozat második kiírása, amelyen kizárólag székelyföldi csapatok szerepelnek. A liga félamatőr, hiszen a csapatok játékosai többségében egyetemisták.
A Romániai Floorball Liga idei kiírásának alapszakaszát a Marosvásárhelyi Red Arrows nyerte, másodikként a Székelyudvarhelyi Black 69 zárt, míg a Csíkszeredai Floorball Egyesület a harmadik lett. A negyedik helyen a címvédő Székelyuvarhelyi Floorbulls végzett, míg az ötödik helyet a Sepsiszentgyörgyi Pro Sepsi foglalta el.
Az utolsó tornát a hétvégén a székelyudvarhelyi Rákóczi Centerben tartották, a rájátszásban minden csapat pályára lépett. A bajnoki kiírás szerint az alapszakasz első három helyezettje automatikus résztvevője volt az elődöntőnek, míg a negyedik és az ötödik helyezett páros meccsén dőlt el a még kiadó elődöntős hely.
A Floorbulls esélyeshez méltón nyerte meg az egyik fél második sikeréig zajló párharcot a Pro Sepsi ellen, a székelyudvarhelyiek húsz gólt lőtte, s hármat kaptak a sepsiszentgyörgyiektől és bejutottak az elődöntőbe.
Az elődöntők egyik fél második sikeréig zajlottak, és érdekesség, hogy egyik párharcban szükség volt a harmadik mérkőzésre is. A selejtezőből érkező Floorbulls az alapszakaszgyőztes Red Arrows-szal küzdött a döntőbe jutásért, az első mérkőzést kétgólos különbséggel nyerték a székelyudvarhelyiek, a második meccs viszont szorosra sikerült, ám végül a címvédő diadalmaskodott, némi meglepetést okozva. A második elődöntőben a Csíkszeredai Floorball Egyesület legyőzte a Black 69-et, ám a második mérkőzést a székelyudvarhelyiek megnyerték, így a mindent eldöntő harmadik találkozóra is sor került. Az alapszakasz-második Black 69 az elődöntő harmadik meccsét is behúzta, így bejutott a döntőbe.
A kisdöntőben a csíkiak sokáig vezettek a Red Arrows ellen, ám a rendes játékidő utolsó percében a marosvásárhelyiek egyenlíteni tudtak. A hosszabbítás 3–3-mal indult, az ötperces ráadás elején a Red Arrows ugyan megszerezte a vezetést, ám a csíkiak egyenlítettek, a hajrában azonban a marosvásárhelyiek gólt értek el, így övék lett a Romániai Floorball Liga 2018/2019-es idényének bronzérme.
A döntőt a két székelyudvarhelyi csapat vívta. A Black 69 az első félidőben Gál Zsolt révén megszerezte a vezetést, ám egy percen belül Lukácsi Csaba egyenlíteni tudott. A szünet után hét percig volt még egyenlő az állás, majd Tamás Előd találatával újra a Black 69 jutott vezetéshez, kilenc perccel később pedig megint kiegyenlített a Floorbulls, ezúttal Kacsó Zoltán találatával. Egy perccel később már a Floorbulls vezetett, Orbán Csaba találata után a Black 69 kapusát mezőnyjátékosra cserélte, így Lukácsi Csaba az üres kapuba szerezte a döntő utolsó gólját, amellyel a Floorbulls immár másodszor is megnyerte a Romániai Floorball Ligát. A döntő torna minden mérkőzésén svájci játékvezetők voltak.
A rájátszás pontkirálya Hajdú Levente (Floorbulls ) lett 16 góllal. A Romániai Floorball Liga pontkirálya 26 góllal Szakáli Vándor Árpád (Red Arrows) lett, a legjobb kapusnak a Csíkszeredai Floorball Egyesület hálóőrét, László Tamást, míg legjobb játékosnak a Red Arrows játékosát, Elekes Csabát választották.

Eredmények
Romániai Floorball Liga, rájátszás. Az elődöntőbe jutásért: Floorbulls – Pro Sepsi 10–1 és 10–2. Elődöntők: Black 69 – Csíkszeredai FE 1–5, 5–2, 3–1; Red Arrows – Floorbulls 2–4 és 4–5. Kisdöntő: Red Arrows – Csíkszeredai FE 5–4. Döntő: Floorbulls – Black 69 4–2.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek