Magyarságpárti lap

61

Ötven éve jelenik meg Hargita megye napilapja, a Hargita és jogutóda, a Hargita Népe. A fél évszázadnyi idő feljogosít az ünneplésre, kötelez a számvetésre, egyéni és közösségi emlékezésre. A lap jelenlegi főszerkesztőjének felkérésére erre vállalkozom magam is. Van mire emlékeznem, hisz közel negyven esztendőt dolgoztam a lapnál, 1968-tól 1989-ig a Hargitánál, utána meg a Hargita Népénél, egészen 2004-es nyugdíjazásomig. Hosszú idő, volt benne jó is, rossz is, bőven kijutott belőle mindkettőből nekem is. Több egyetemi évfolyamtársammal együtt 1968-ban önszántunkból váltottuk fel a tanári pályát az újságíróival. Nagy kedvvel láttunk hozzá az íráshoz, a kezdeti sikerélményeket azonban hamar megtépázták a ránk erőltetett kötöttségek. Kompromisszumok árán maradtunk mégis a lapnál, mentségünkre azt hozva fel, hogy az egyre nehezülő, sötétülő nyolcvanas években az újság jelentette a magyar szó egyik utolsó menedékét a Székelyföldön.

Borbély László Fotó: Borbély hajnalka

Aztán titkon remélve, várva, mégis váratlanul jött az 1989-es decemberi fordulat, címet váltott az újság, Hargita Népe lett a Hargitából. Úgy hozta a sors, hogy 2000. január 8-tól én lettem a főszerkesztő. Mondhatni akaratomon kívül. Nem voltak ilyen ambícióim, a kollegák szavazatai juttattak ebbe a tisztségbe. Nem voltak ilyen jellegű tapasztalataim, amit lapelődünk, a Hargita alapító főszerkesztőjétől, Albert Antaltól lestem el, azt próbáltam a lapszerkesztésben hasznosítani. Több-kevesebb sikerrel.
Lapelődünk munkatársaival láttunk munkához. Tisztáztuk, az antivilágban is akadtak olyan periódusok, amikor értelme volt az újságírásnak. Hogy volt amire szemlesütve kellett emlékezni, de olyan is, amire büszkék lehetünk, amit felvállalhatunk. Ki-ki eldönthette a személyére vonatkozó pontos arányokat. Mi volt a legnehezebb? A leírt szó hitelének helyreállítása, a régi világ pártlapjából hiteles közéleti lappá válni nem ment könnyen. A köpönyeget a szomszédban fordítják – mutatott a lelkészlak szomszédságában működő szabóműhelyre maró iróniával néhai Hegyi István tiszteletes úr. Pironkodhatott egyik-másik újdonsült forradalmár. A mea culpa nem volt elég, nemzetiségi jogaink bátor és következes védelmezésével kellett bizonyítanunk. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, ebben a tekintetben jól vizsgáztunk. Független közéleti magyarságpárti lapként határoztuk meg magunkat. Felvállaltuk nemzeti közösségünk törekvéseit. Ebbéli szándékunk – anélkül, hogy pártlappá váltunk volna – egybeesett a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ célkitűzéseivel. A megyénkbeli területi RMDSZ-szervezetek, a frakciók megalakulása idején nem volt könnyű az egyensúly megtartása. Helyet adtunk az egymással homlokegyenest ellenkező véleményeknek, de nem váltunk az RMDSZ egyik vagy másik önérdeket szolgáló csoportosulása szócsövévé. Nem személyeket, közösségünket szolgáltuk.
Megőriztük önállóságunkat. Ne­hezen ment, volt idő, amikor a lap léte is veszélyben forgott. Nem anyagi nehézségek miatt, akkor ilyen jellegű gondjaink nem adódtak, hatalom- és profitéhes nagymenők akarták megkaparintani a lap kiadási jogát. Megmenekültünk. A magyarországi pártok hasonló próbálkozásai is lassanként abbamaradtak.
A helyzet követelte politizálás mellett törekedtünk a lap sokszínűségének megőrzésére, ami biztosította az újság népszerűségét. Szerkesztési elképzeléseink többnyire egybeestek az olvasói igényekkel. Tudósítottunk a megye eseményeiről, nem hallgattunk a napi gondokról, s ha nem is mindig eléggé határozottan, de írtunk a törvénytelenségekről, a hatalmi visszaélésekről. Sajtóperek elébe néztünk emiatt. Friss és megbízható információkkal segítettük eligazodni az olvasót a változó világ összekuszálódó dolgaiban. A tájékoztatás mellett véleményformáló publicisztikai írásokkal, vezércikkekkel a közvélemény alakítását is feladatunknak tekintettük. Jó tollú munkatársaink tehetségesen művelték a hagyományos újságírói műfajokat, a riportok, interjúk jóformán egyetlen lapszámból sem hiányoztak. Más napilapokhoz mérten nagyobb teret szántunk a művelődési témáknak, rendszeresen beszámoltunk a szépirodalmi és képzőművészeti újdonságokról. Mindent egybevetve elkerültük a bulvárosodást, ami a mai lapok legtöbbjét fenyegeti.
Hirtelenjében beszámolóízűre sikeredett az emlékezés. Jobbára az eredmények, a sikeres próbálkozások kínálkoztak tollamra. Hangsúlyozni kívánom, hogy mindaz, ami jónak mondható közel másfél évtizedes főszerkesztői megbízatásom idejéből, az a szerkesztőség egész munkaközösségének közös érdeme. Ez még akkor is így igaz, ha időnként eltérő volt a szerkesztőség egyik-másik tagjának részvállalása.
A jó gyakran együtt jár a kevésbé jóval, a rosszal. Így volt ez az én időmben a Hargita Népénél is. Példának okáért nem tudtuk megakadályozni a példányszám csökkenését. Az újságolvasói szokások változása, az új lapok megjelenése, a tévé, rádió, internet térhódítása törvényszerűen apasztotta az előfizetők számát, ám a lap tartalmi gazdagításával, grafikailag változatosabbá tételével mérsékelni lehetett volna a példányszám zsugorodását. Nem hiszem, hogy mindez kizárólag a főszerkesztő mulasztása lenne. Mint ahogy a privatizáció elmulasztása sem. Többszöri ez irányú próbálkozás bukott el személyi ellenérdekeltség miatt.
Őszintén szólva, meglepett a felkérés, hogy írjak az ünnepi számba. Ez az első ilyen kérés nyugdíjazásom óta, s bizony megkopott a tollam azóta. Örömmel írtam, mert szeretem a Hargita Népét. A szerkesztőség kedves figyelmességének köszönhetően minden hajnalban postaládámban a lap. Szívesen olvasom, sok jó tollú újságíró közöl az újságban. Úgy tapasztalom, a mai szerkesztőség felvállalta a korábbi évek hasznosítható tapasztalatait, mellveregető magyarkodás nélkül híven szolgálja nemzeti közösségünket.
Jó érzés, hogy hosszú éveken át ennél a lapnál dolgozhattam. Tiszta szívből kívánom, hogy a nyomtatott sajtó megnehezült helyzetében is sikerüljön még hosszú évekig talpon maradnia.
Borbély László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.