Lóláb a lélekben

119

Bármerre járok a szűkebb és tágabb hazában, mindig megfigyelem az utazási szokásokat, azt a kultúrát, illetve kulturálatlanságot, ahogyan eljutunk A pontból B pontig. Manapság ez nem nagy vasziszdasz, az ember fia vagy lánya bepattan a gépkocsiba, s ereszti, tépeti, nyomja a gázt, megy amerre lát. Esetleg biciklire ül és teker. Előbb vagy utóbb biztosan célba ér.
Csakhogy vannak olyan utazások, amikor nem egyszerű a helyzetünk, nem a fogyasztói társadalomban divatos személygépkocsikkal közlekedünk, mert nem vehetjük igénybe a szabadság e belsőégésű eszközeit, hanem rákényszerülünk, hogy helyváltoztatásunkhoz a szolgáltató tömegközlekedésre szánt járművét használjuk.
Szóval időnként buszra szállok. Néha akkorácska járművek ezek, mint a heringfilé doboza. Nemre, fajra, nemzetiségre való tekintet nélkül szorongunk. A sofőr nagy rutinnal teszi helyre az embereket, mintha valami másodlagos termék, valami szennyeződés lenne az utas, aki csak arra jó, hogy akadályozza a gyors helyváltoztatásban. Közben több telefonon is kommunikál, megmondja az asszonynak, hogy az izé a nagyszobában van, a kredencben. Ott. Aztán kiderül, hogy a betonozás szombaton elmarad, mert a kolléga berúgott vagy napszúrást kapott. Esetleg jól elverte az eső.
Legutóbb kiváltságos voltam, azaz lehettem volna, mert valaki épp leszállt a pilóta mögötti ülésről, de nem sokáig élvezhettem, mert a következő faluban fel-
ült egy idősebb néni, aki mankókkal, bal lábán hatalmas gipszpólyával vonszolta magát. Úgyhogy vállaltam a kétrét görnyedést, átadtam a helyem, s lestem ki a szélvédőn, hogy vajon merre járunk.
Egyszer csak valaki jobbról elkezdi rángatni a zakóm. Hát egy nyugdíjas-forma öregúr, s mondja, hogy mit képzelek, rontom a kilátást. Erre mit mondjon az ember fia? Teljes normális alak volt. Együtt szálltunk le a Vasszékely előtt. Jól öltözött, konszolidált atyafi, akiről nem gondoltam volna, hogy ennyire… Nem lógott ki semmiféle láb vagy pata, megfigyeltem. Akár nyugalmazott tanító is lehetett. Remélem, hogy azért mégsem. A lóláb mélyen benne volt, megkövesedve az ipse lelkében.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.