Lobbi a megyei út felújításáért

369

A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség éves tevékenységéről számoltak be tegnap az ügynökség tanácsának Csíkszent­domokoson megtartott kihelyezett gyűlésén. A Hargita megyei önkormányzat ugyanakkor nem véletlenül választotta helyszínül Csíkszentdomokost: arról akarták meggyőzni a döntéshozókat, hogy érdemes uniós pénzből felújítani a felcsíki 125-ös megyei utat.

Tisztújítás és beszámoló. A székelyföldi vállalkozók továbbra sem tudják felvenni a versenyt Fotó: László F. Csaba

A tanácskozás első napirendi pontja a tanács tisztújítása volt. A Központi Régiót alkotó hat megye elöljárói előzetes megállapodásának megfelelően Daniela Câmpeanu Szeben megyei tanácselnök lett az elnök, az alelnöki tisztségbe pedig a leköszönő elnököt, Tamás Sándor Kovásznai megyei tanácselnököt választották. Ezt követően Simion Crețu, a Központi Fejlesztési Régió igazgatója ismertette az intézmény múlt évi tevékenységét, valamint a jövőre vonatkozó terveket. Többek közt megemlítette, hogy a fejlesztési régiónak kétszer annyi forrásra lenne szüksége, mint amennyi jelenleg jut.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ugyanakkor kérdésünkre elmondta, számára az volt a legfontosabb, hogy a felcsíki út felújítására felhívja a döntéshozók figyelmét.
– Azért hívtuk éppen Csík­szentdomokosra a hat megyei képviselőit, hogy elmondjuk: a felcsíki 125-ös megyei út igenis felújítható uniós forrásokból a korábban hangoztatott állításokkal szemben – indokolta a helyszínválasztást Borboly Csaba. Mint részletezte: korábban az illetékesek arra hivatkozva állították, hogy a szóban forgó út felújításának uniós finanszírozása nem jelenthet prioritás, mert az párhuzamos a 12-es számú országúttal. Hozzáfűzte: amiatt, hogy az ország nem elég hatékonyan használja fel az uniós forrásokat – azaz marad meg pénz további beruházásokra –, van esély arra, hogy EU-s támogatásból újítsák fel a 25 kilométeres útszakaszt.
Borboly Csaba ugyanakkor kérdésünkre elmondta: a Hargita megyei önkormányzat egy korábbi felméréséből az derül ki, hogy ami az uniós források lehívását illeti, a székelyföldi megyék önkormányzatai még feltudják venni a versenyt a tehetősebb Brassó, Szeben és Fehér megyékkel, azonban a gazdasági szereplők már nem. Elsősorban a Kovászna és Hargita megyei vállalkozások nem tudnak versenyezni a brassói, szebeni gazdasági szereplőkkel.
– Ha a felzárkóztatás az Európai Unió célja, akkor egyértelmű, hogy a Központi Fejlesztési Régió rosszul megalkotott régió. Ez számokkal bizonyítható. Ez a vita lezárult, de azt gondolom, hogy ezt nem szabad hagynunk, és Székelyföldnek egyazon fejlesztési régiónak kellene lennie – jelentette ki az elöljáró.
Hozzáfűzte: Romániában 13 olyan megye van, amely a fejlesztési régiók számukra előnytelen szerkezete miatt nem jut annyi forráshoz, amennyi a félzárkózásához szükséges lenne.

Kiss Előd-Gegely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.