Lipcsei Márta: Csillagközi utazás

39

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt.

Tegye fel a kezét, aki már találkozott szuperszonikus berepülő katonai pilótával! Gondolom, nem sokan vagyunk, inkább a fejünket szoktuk az ég felé tekergetni, amikor megüti fülünket a jellegzetes hang. Ám mire feltekintünk, gép már sehol, mert elhagyta a saját hangját. Szinte bizonyos, hogy Lipcsei Sándor MIG-eken repült, mielőtt tartalékba helyezték és 1978-ban így került Hargita megyébe, magával hozva nem éppen kis családját és feleségét, Lipcsei Mártát (1943) is, aki nem akárhol, hanem a Bărăganon írta első magyar verseit. Miközben férje röpködött, a fizikatanárnő írt, és ezt a jó szokását azután sem hagyta abba, amikor több mint tízesztendőnyi csíkszeredai tanárkodás után, közvetlenül a rendszerváltást követően, visszatértek mindkettőjük szülővárosába, Nagyváradra. Statisztikák szerint a stressz leginkább a sebészeket és a berepülőpilótákat viseli meg. Sándor sajnos beilleszkedett ezekbe a számsorokba, és csakhamar infarktus vetett véget az életének. Márta viszont nemcsak hogy tovább írta a verseit, és manapság már a tizedik kötetnél tart, hanem Nagyvárad művelődési életének egyik személyiségévé vált, többek között ott bábáskodott annak a Várad című irodalmi-kulturális lapnak a megszületésénél, amely még mindig megjelenik, és nem is akármilyen tartalommal a Körös-parti városban. Nem mondhatni, hogy verseiben nem tükröződik vissza a szakmája. Úgy gondolom, fotonokról, diffrakciókról, polarizációról, mágneses mezőkről, virtuális terekről, a tér és idő kiterjedéséről, prizmákról, fényjelekről, áramszünetekről a magyar lírában nem nagyon írtak verseket, de mielőtt valaki azt gondolná, hogy minden gyűjteménye egy rímbe szedett fizikakönyv, ki kell ábrándítanom. A látszat mögött az egyén és a világ, a Föld és a Világegyetem, a lét és a nemlét viszonyát feszegeti, sziporkázó metaforákkal, a rendkívül gazdag szókincsből felbukkanó, érzékletes hasonlatokkal, és egyáltalán a versekben ott izzik az érzelem és értelem egymást mindegyre látványosan és olvasmányosan átszövő kettőssége. „Lüktet a fehér fényben / a rotációs szimmetria / Fényforrásokat keresek/ és előhívom a lehetetlent” – írja egyik versében, és csak úgy eszembe jut: a reáliák művelői gyakran kimerészkedtek az irodalom színtereire. A matematikus Dan Barbilian Ion Barbuként keseríti a középiskolásokat, amennyiben verseit felszínesen kezelik. Alice Csodaországban ugyancsak matek-elme szüleménye, a nyelvészet és a matematikai gondolkodás hasonlósága pedig könyvtárnyi szakirodalmat szült. Lipcsei Márta könyvei azonban nem itt vannak, hanem a jelenkori magyar költészetben.

Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1997. Szerkesztő: Kozma Mária, műszaki szerkesztő: Tőzsér László

Székedi Ferenc

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek