Levélféle Bencző Dénesnek

Kedves Dénes,
Amíg az én könyvviszonzásom megérkezik, fogadd hálás köszönetemet ajándékodért. Melegen gratulálok Neked, a szerzőnek és szerkesztő barátaidnak (Balikáné Bognár Mária, Szász Ferenc, Nagy László és Péterfi Dénes) is az alkotásért.
Egyhetes vakáción voltam a könyved olvasása idején. Sok mindent elfelejtettem és a hátam mögé dobtam a szentléleki „szentségtelen” gondjaimból, amíg a Történetek a Világ közepéből hazavarázsolt a „másik Homoród mellékire”.
Ha ezeket a történeteket Szabó Gyula közölte volna, akkor ráhúzták volna azt a pejoratív jelzőt, amit annak idején Tamási Áron és Nyirő József kapott, hogy „székelyeskedők”, vidékiesek, regionálisak stb. Szabó Gyula tudatosan kerülte ezeket a „buktatókat”, de Bencző Dénes, hála Istennek, nem irtózott sem az irodalmi, sem a politikai „tilalomfáktól”, mert ő nem irodalomkritikus/esztéta, de nem is „gyuri-pistás gyorstalpalású aktivista”. Ő csak egy „vadalmási” tőről hajtott protestáns/unitárius lelkipásztor, aki a nyája „terelgetése” közben nem unta lejegyezni a számadására bízottainak érzéseit, gondolatait/gondjait, úgy, ahogyan hallotta, amint látta vagy kitalálta azokat.
– Itt a tükör, „lássátok feleim, hogy mik vagyunk!”, mi így élünk, így beszélünk, ilyenek vagyunk! Hisszük és valljuk, hogy Homo­ród­almás a világ közepe, s mi vagyunk az ígéret földjének várományosai.
Micsoda öntudat, biztonságérzés és nemes rátartiság árad ezekből a „bölcselkedésekből”, anekdotákból, viccekből, óévbucsúztató/újévköszöntő versekből, mesékből és prédikációkból/esszékből!
Éles bicskával gyertyánfába metszed a portrékat, ezért maradandók, a humor sziporkáinak villámfényében a friss észjárás replikáit villantod meg. Meleg együttérzésedet nem titkolod az erdőn-mezőn éjt/nappá tevő földijeinek hétköznapi/ünnepi alkalmainak, sírva vigadó székelyeinek sorsfordulásainak felidézése közben.
Az almásiak nyílt, egyenes, néha nyers emberek. Az alattomosság és a sunyiság nem kenyerük.
A jókedv, a derű és az életigenlés boldogító érzése árad a könyvedből, Dénes barátom! Nagy ajándék nekünk ebben a mackóölelésű világban. A könyved borítóján mintha engem, a jól mulató turistát ábrázolna a tehetséges festőművész, Fogarasi Tibor.
Miután letehettem a könyvedet, elkezdtem gondolkozni, hogy ha én rajzolnám meg a lelkipásztor-alakodat, akkor egy népe jövőjéért a szószéken aggódó, bátor, palástos prófétát ábrázolnék az egyik képen. A másikon a temetői kopjafák rengetegében bizakodást hirdető vigasztaló szónokot, és a hátlapon a falusi lakodalmi asztal vagy a falusi mulató kecskelábú asztalánál csupa-fül, könyökére támaszkodó, néha kortyolgató/illogató jegyzetelőt festeném meg, mert sok mérget le kellett nyelnie annak, aki türelemmel végighallgatta a „történeteket”, hogy aztán a mai olvasó ajkán felgyöngyözzön az életöröm boldogító kacaja.
– Megjegyezni kívánom, hogy Bencző Dénes ny. unitárius lelkészben egy prédikációs és egy gyászbeszédes kötet szerzőjét is köszöntjük. Negyvenévi lelkészsége alatt Almáson 1168 gyermeket keresztelt, 553 párt esketett, 1175 temetésen szolgált.

Balázsi Dénes