Levél polgármestereknek és a kormánynak

53

Levélben kérjék a kormányt a törvény betartására – ezt javasolja a Gyergyószéki Székely Tanács az ország összes polgármesterének. Azt remélik, ha sokan kérik, lehet remény az önkormányzatok finanszírozásának javítására.

Levelet küld az ország összes polgármesterének a Gyer­gyószéki Székely Tanács, jelentette be Árus Zsolt, a szervezet alelnöke. A kezdeményezés oka az önkormányzatok elégtelen finanszírozottsága, az, hogy túl nagy mértékben függnek a kormánytól, nincs számukra elégséges anyagi forrás biztosítva, hogy feladataikat megfelelően végezhessék.
– Arra kérjük az ország minden egyes polgármesterét, hogy forduljanak levélben a kormányhoz és szólítsák fel, hogy a 2016-os költségvetési törvény tervezetét az ezelőtt 18 évvel ratifikált Helyi Autonómia Charta előírásainak szigorú figyelembe vételével készítsék el – fogalmazott Árus. Hozzátette, ez a dokumentum világos előírásokat tartalmaz arra nézve, hogy miképpen kell anyagi forrásokat biztosítani az önkormányzatoknak, de előírásait sosem tartották be. Megjegyezte azt is, az Európa Tanács illetékesei legutóbb 2011-ben szólították fel Romániát a Charta tiszteletben tartására. A Székely Tanács javasolja ugyanakkor, hogy az ügyben küldjenek levelet a parlamentnek, illetve az államelnöknek is. A kezdeményezés fontos eleme az is, hogy ezt a levelet tájékoztatásképpen küldjék el az Európa Tanácsnak is, hogy lássák, Románia továbbra sem tartja tiszteletben vállalt kötelezettségét.
A Gyergyószéki Székely Tanács már megkereste e téma kapcsán a Gyergyói-medence nyolc polgármesterét, arra biztatva őket, hogy írják meg közös levelüket, de egyelőre csak két településvezető állt a kezdeményezés mellé, így az első ilyen levél Gyergyószentmiklós és Gyergyóújfalu nevében ment el a címzetteknek. Visszajelzés – miszerint megkapták a tájékoztatást – eddig csak Strasbourgból érkezett.
Árus leszögezte, a most elindított mozgalom bizonyítja, a Székely Nemzeti Tanács nem a magyarok érdekeit képviseli a románokéval szemben, hiszen ez az ügy minden önkormányzatnak egyformán fontos kellene legyen. Ugyanakkor azt reméli, ha minél többen felismerik a helyi autonómia általános elveinek hasznosságát, akkor csökkenhetne az autonómiával szembeni idegenkedés. A kormánynak küldendő levél mintáját Gyergyószék települései után elküldik a megye településvezetőinek, majd az ország minden polgármesteréhez szeretnék eljuttatni.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek