Leskelődés

28

Vannak dolgok, amiket az ember adottságaiból, illetve természetéből kifolyólag nehezen vagy egyáltalán nem tud megérteni. Ezért is nem lehet mindenki atomfizikus vagy elkötelezett laposföldhívő. Különbözőek vagyunk, és ez a tény határozza meg az egész életünket, hiszen a rengeteg eltérő vélemény és kifejezésmód között kell megtalálnunk azt a közeget, amely számunkra a legmegfelelőbb.
Ez természetesen egy folyamat, hiszen mindig változunk, emiatt az igényeink is formálódnak: amit három éve mindennél jobban szerettünk volna, tegnapelőtt már teljesen jelentéktelenné vált számunkra.
Elég nehéz feladat önmagunk megismerése, sőt talán ez a lehető legnagyobb kihívás minden ember életében. Ha belegondolok, rengeteg változást tapasztaltam meg életem során, viszont rájöttem, hogy egyetlen témában még mindig ugyanolyan tanácstalan vagyok, mint tíz éve.
Mondhatnám azt, hogy természetemből kifolyólag, vagy adottságaim miatt érzek így a mai napig, de talán egyik sem fedi teljesen a helyzetet. Ismerek pár nőt, akiket velem ellentétben nem csavar fel ez a számomra értelmezhetetlen jelenség, szóval arra sem tudom fogni, hogy ez a téma csakis a férfiak világához tartozik, ezért olyan idegen nekem.
Na de most komolyan. Mi a fene, az a les?
A focit nemcsak a hat doktorival rendelkezők értik, akkor velem meg mi a baj? A napokban volt egy nagy mérkőzés a Manchester United és Manchester City között – igen, mielőtt mindenki a szívéhez kapna, ismerem ezeket a csapatokat –, és bevallom őszintén, csak fél szemmel figyeltem a fejleményeket, amikor a bíró belefújt a sípjába, merthogy les.
Az internet szerint a játékos akkor van leshelyzetben, ha: fejének, testének vagy lábának bármely része az ellenfél térfelén van (kivéve a felezővonalat), vagy fejének, testének vagy lábának bármely része közelebb van az ellenfél kapuvonalához, mint a labda vagy az utolsó előtti védőjátékos.
Mekkora segítség! – jobb lesz, ha összepakolok, és tanulmányozni kezdem az atomfizikát a laposföldhívőkkel, mire kiadom az első világmegváltó tanulmányomat, talán a les szabályt is megértem.

Ajánlott cikkek

Válogatott érdek

Urbánus meteorológia

Kb. – Tb.

Kertész Bea

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.