Lépést tart az FK

Egy siker, egy vereség a 3. ligában

10

Két góllal is vezetett az FK Kolozsváron a Sãnãtatea vendégeként, hogy végül döntetlen állásról a maga javára döntse el a mérkőzés sorsát a labdarúgó harmadik ligában. Az SZFC a szünetig tartotta a lépést Lénárdfalva ellen, hogy végül négygólos vereséget szenvedjenek. A szünetben több udvarhelyi játékos is rosszul lett.

Izgalmas meccseket tudtak le a megyei csapatok a labdarúgó harmadik ligában, ahol sokáig úgy nézett ki, hogy nemcsak az FK Csíkszereda hoz pontokat, hanem a Székelyudvarhelyi FC is.
Székelyudvarhelyen ugyanis az eddig remekül teljesítő Lénárdfalva vendégeskedett, és hiába játszottak az első 45 percben fölényben, az SZFC védelme jól zárt. A szünetben történt valami a hazai öltözőben, több játékos is hányt. Ennek köszönhetően az erő elment a lábakból, és ezt könyörtelenül kihasználta a vendégalakulat. Tizenegy perc után gólt szereztek, és kiszakadt a gólzsák. A 79. percre már néggyel mentek a lénárdfalviak, és ezzel lezárták a találkozót.
Az FK ellenben Kolozsváron lépett pályára az igencsak tapasztalt játékosokból álló Sănătatea vendégeként. Valentin Suciu csapata egy remek első félidőt produkált, amely során 40 perc után két góllal is vezetett az FK, de szünet előtt a kolozsváriaknak sikerült a szépítés. A második félidőben mindkét csapatnak adódtak lehetőségei a gólszerzésre, de a 75. percben hibázott a csíki védelem, és a Sănătatea büntetőhöz jutott, amelyet ki is használt a hazai csapat, ezzel egyenlítettek. A folytatásban Soufiane Jebari ugratta ki Magyari Szilárdot, akit a tizenhatoson belül csak szabálytalanul tudtak szerelni, a megítélt tizenegyest Eder értékesítette, és ezzel a góllal az FK Csíkszereda megszerezte a győzelmet!

Labdarúgó 3. Liga, 5. forduló
Székelyudvarhelyi FC – Lénárdfalva 0–4 (0–0) /Dacian Dunca (56.), Sergiu Ciocan (61.), Alexandru Mărieș (76.), Robert Bolozan (79. – öngól) /.
Az SZFC felállítása: Tudose – Mușea, Mintaș, Bolozan, Locotuș (Vékás, 46.), Györgydeák, Stăncuțu, Péter (Bálint, 60.), Tankó (Balázsi, 73.), Acatrinei, Csifó (Cucuruzan, 65.).
Kolozsvári Sănătatea – FK Csíkszereda 2–3 (1–2) /Cosmin Tilincă (42.), Paul Cristian (75. – 11-esből), illetve Magyari Szilárd (10.), Eder Gonzales (40., 84. – 11-esből).
Az FK felállítása: Bordás – Majzik, Mitra, Kovács, de Oliveira, Veres, Pál, Eder, Györgyi (Soufiane, 60.), Nagy (Barta, 80.), Magyari (Suciu, 86.).
A forduló további eredményei: Nagybányai Minaur – Szászhermányi FC 1–0 (1–0), Tordai Arieșul – Szászrégeni Avântul 2–2 (1–1), Marosvásárhelyi MSE – Barcarozsnyói Olimpic Cetate 0–2 (0–1), Besztercei Gloria – Tasnádi Unirea 1–3 (0–1), Dési Unirea – Medgyesi Gaz Metan II. 1–1 (0–1), Radnóti SK – Kolozsvári CFR II. 1–6 (0–4).

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.