Lénárd szerint politikai döntés született

79

Másodfokon is elvesztette az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Projekt Kft. a Heineken Románia által ellene indított pert.

Megalapozatlannak találta a Lixid Projekt Kft. és Lénárd András fellebbezését a korábban a Hargita Megyei Törvényszéken hozott döntéssel kapcsolatban a Marosvásárhelyi Ítélőtábla pénteken hozott ítéletében, így az Igazi Csíki Sört gyártó vállalat másodfokon is pert vesztett a Heinekennel szemben. Ezen túl 73 ezer lejes perköltség megfizetésére is kötelezik a csíkszentsimoni vállalatot.
A Lixid Proiect Srl.-t még 2014-ben perelte be a Heineken, a Hargita Megyei Törvényszék 2015 júliusában hozott ítéletet, amelyben részben helyt adott a Heineken követeléseinek. Kimondta, a csíkszentsimoni sörgyár által gyártott Csíki Sör forgalmazása sérti a Heineken már meglévő jogait, és tisztességtelen kereskedelmi helyzetet jelent. Ezért megtiltotta a Lixid Proiect által gyártott Csíki Sör előállítását és forgalmazását, illetve a www.csikisor.ro és www.csikisor.com domain-nevek használatát. Ugyanakkor kötelezte a gyártót, hogy 30 napon belül saját költségén hívja vissza és semmisítse meg a már legyártott termékeket. Most ezt az ítéletet hagyta jóvá a Marosvásárhely Ítélőtábla.
Megkeresésünkre Lénárd András elmondta, még nem közölték ki nekik hivatalosan az ítéletet, az, hogy mi fog történni, a következő néhány napban dől majd el. Ugyanakkor megjegyezte, a bíróság nem vette figyelembe, hogy az alicantei Európai Bizottság Belső Piaci Harmonizációs Hivatala két ízben is az Igazi Csíki Sörnek adott igazat, legutóbb decemberben, hanem politikai döntést hozott.

Háromszéki Eszter

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.