Lelkiekben akarnak gazdagodni

Keresztény Nyári Szabadegyetem Gyergyószentmiklóson

41

Szabadság, feltöltődés, identitás, közösség, szórakozás – ezekkel a kulcsszavakkal várja a húsz éven felüli fiatalokat az első alkalommal szervezett, ma kezdődő Keresztény Nyári Szabadegyetem. A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) rendezvényének a Hétvirág Panzió ad otthont július 10–13. között.

Fő témája a rendezvénynek a női és férfi identitás kérdése: a meghívott szakemberek előadásai gondolatébresztőként esélyt kínálnak, hogy a résztvevők jobban megismerjék magukat az önállóságra nevelés, a belső gyógyulás és a közösségi élmények által. Emellett fontos téma lesz a környezetben lévő tudatos jelenlét, a hivatás, az életcél megtalálása is.
Ferencz Evelin, a szabadegyetem főszervezője érdeklődésünkre elmondta: a gyergyószentmiklósi helyszín a 2011-ben szervezett Erdélyi Madrid helyszíne is volt, ezért tartották fontosnak, hogy itt találkozzanak egy újabb keresztény értékrendet népszerűsítő rendezvényen.
A szabadegyetem megálmodói a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) szervezőiként azt tapasztalták, hogy a húsz éven felüli fiataloknak más az érdeklődési körük, nagyobb szabadságra vágynak, mint a diákok – így született meg a rendezvény ötlete.
A résztvevők az Identitás tükör előadássorozatban a női és a férfi lét spirituális vonatkozásairól, párkapcsolati konfliktuskezelésről, a szülői minta fontosságáról tájékozódhatnak, saját kérdéseikkel, meglátásaikkal kiegészítve az előadásokat. A Küldetés tükör előadásai többek között a hulladékcsökkentés szükségességéről, az életút, hivatás megtalálásáról szólnak.
Az előadások mellett szabadidős tevékenységek is színezik a szabadegyetem programját. Lesz sportolási lehetőség, művészet és misszió-szeminárium, kézműveskedés a Ponpaon műhely alkotóival, ügyességi csapatjátékok, beszédtechnikai foglalkozások, valamint szemétgyűjtési akció is.
Bár a regisztráció már lezárult, a rendezvény helyszínén lehetőség van csütörtökre és péntekre napijegyet vásárolni. Az érdeklődők minden fontos információt megtalálnak a szervezet honlapján (www.fif.ma), valamint a Keresztény Nyári Szabadegyetem Facebook-oldalán.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek