Lelkészek a megyeházán

Együttműködés a jövőért

18

Közös évértékelőt tartottak a megyei tanács vezetői és a történelmi egyházak lelkészei tegnap délelőtt Csíkszeredában a megyeházán. Valamennyien egyetértettek abban, hogy fontos az együttműködés, és igen hatékony és értékelendő a megyei önkormányzat egyháztámogatási programja.

Elhangzott, hogy a történelmi egyházak nemcsak az egyháztámogatási program, hanem más kiírások keretében is számos eredményes pályázatot nyújtottak be.
– Ily módon ebben az évben a megyei tanács felelősségvállalása az egyházak iránt több mint 1 millió euró feletti összeget tesz ki – jelentette ki Borboly Csaba megyeitanács-elnök, aki igen örvendetesnek tartotta, hogy immár nemcsak templomi fejlesztések történnek a megyei önkormányzat támogatásával, hanem papi hivatalok, egyéb egyházi ingatlanok is megújulhatnak, de nem egy esetben orgonát, harangot vagy fűtést javítottak a plébániák.
A megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta, hogy további közös munkára és közös gondolkodásra van szükség a gyermekvállalási kedv növelése, illetve a fiatalok itthontartása terén, ugyanakkor kifejtette, hogy az aktuális adatok szerint a megyebeli román fiatalok nagyobb százalékban távoznak külföldre, mint a magyarok, és a gyerekvállalási kedv is alacsonyabb a körükben.
Tamás József római katolikus püspök adventi gondolatait osztotta meg a nagyszámú jelenlévővel, hangsúlyozva, hogy mindenkinek ott kell készítgetnie az Úr útját, ahol van, ahol munkálkodik.
A találkozó második felében átnyújtották a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott Márton Áron-emlékérmeket Varró Margitnak, a székelykeresztúri Berde Mózes Gimnázium igazgatójának, Incze Sándor szépvízi kántornak, valamint Szécsi Mózesnek, a Székelyudvarhelyi Református Belvárosi Templom gondnokának.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.