Lehúzás

40

domjan_levente_uj-300x283Van az úgy, hogy a gyanútlan fogyasztó a nagy árubőség zavarában leemel a boltok polcáról egy ránézésre tetszetős, a címkéje, márkája, csomagolása alapján biztató, jónak gondolt terméket. Hazaviszi, majd a csomagolóanyag lehántása után nagyot csalódik. Elég az első tapintás, íz-, szag- vagy használati próba ahhoz, hogy rájöjjön: a jónak gondolt valami nem is olyan jó. Nem is olyan szép, nem is olyan friss, nem is olyan hasznos. Az is lehet, hogy egyenesen rossz: romlott, tájkolt, hasznavehetetlen, kritikán aluli minőségű, vacak.
A csíksomlyói nyeregben szombat este bemutatott, műfajilag rockoperaként beharangozott Csaba királyfi nevű kulturális termékkel kicsit én is hasonlóan jártam. Kimentem, megnéztem, meghallgattam. És csalódtam. Pedig az elején még nagyon igyekeztem: próbáltam értelmezni, felfedezni a koreográfiai elemeket, a statiszták helyét, a színpad előtt oda-vissza vágtató lovasok szerepét, a rockzenei elemekkel vegyített lármát és ricsajt, a dallamtalan szövegekbe jó mélyen bugyolált érdemes gondolatokat. Kár, hogy – sokakkal együtt – a giccses nagyotmondásból a lényeget még kiválogatni, kicsomagolni se tudtam. Ültem és néztem: egy darabig az előadást, majd a kivilágított várost, a csillagos égboltot. Fent a tízezer méteres magasság felé haladó repülők meg-meg villanó jelzőfényeit, lent a zseblámpák, telefonok fényénél csendesen, idő előtt hazafelé bandukolókat.
És vártam, hogy mi lesz még. Hogy a sok Rómából patronált ármány, hátráltatott magyar feltámadás, igazság és haza, Attila és Csaba, székelység, csángóság és egység közé befér-e még a zsanna-manna, Juci, Karolina? Vártam, hogy bejelentsék, a produkció végéig kitartók sorsjegyhúzáson vesznek részt, s különdíjként valaki a mű szerzője által szignált székelyzászlós palástot is megkaphatja. De végül senki se kapta: biztos túl drága volt a drapéria.
Nem kaptunk semmit, mégis megtömtek bennünket. Lent 10 lejért lángossal és kürtőskaláccsal, fent ingyért rockosított demagógiával. Mert ezúttal is a csomagolás adta el a terméket. A hírverés, a plakátok özöne, a támogatók lajstroma és pénze. Csak hát a sok reklám és látványelem helyett a valódi tartalomra, a tiszta hangokra, a hazavihető üzenetekre is áldozni kellett volna. Valami maradandóra. Ehelyett giccsparádét és olyasfajta nemzeti hevülést kaptunk, amely a nemzeti tizenegy meccsei előtt a magyar zászlóba burkolózó futballszurkolókat vonzza.
Kár az „első székely nemzeti” rockoperáért, hisz a cím, az elsőknek kijáró figyelem, a máskor is eladható brand többet érdemelt volna. Kár volt ilyen hamar lejáratni a márkát. Mert sokan elhitték, hogy jó lesz, még ha Szárhegyen sem volt az. Bár egy kicsikét kellett volna valamiben jó legyen. S akkor székely nemzetiként néhány rend bőrt még le lehetett volna húzni róla.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek