Lehorgonyzott Guszti bárkája

17

Gyermekkoncerttel, vidám hangulattal, sok édességgel várta a gyergyóalfalvi önkormányzat a családokat vasárnap a Guszti-kertben, az elkészült játszótér avatóünnepségére. A helyi költségvetésből megvalósult beruházás nemcsak a játszás helye, hanem a családok, közösségek találkozóhelye is lesz ezután, a szomszédságában pedig egy délutáni oktatásra alkalmas épület újul meg, pályázati forrásból.

Birtokukba vették vasárnap a gyergyóalfalvi gyermekek az újonnan elkészült közösségi játszóteret: az ünnepi eseményt a kolozsvári Mókázó együttes gyermekkoncertje tette még hangulatosabbá.

A nagyközségben régóta megfogalmazódott az igény egy olyan helyre, ahol a gyermekek biztonságban játszhatnak: a három évvel ezelőtt alakult Alfalvi Fészek – édesanyák egyesülete is elsődleges célként fogalmazta meg egy játszótér létrejöttének szorgalmazását.

– Az elképzelés kiindulópontja – azon túlmenően, hogy a gyermekeknek teret biztosítsunk a játékra – az volt, hogy valamilyen formában kicsalogassuk őket otthonról, a szülőknek pedig lehetőséget biztosítsunk a személyes kapcsolattartás erősítésére – fogalmazott Gáll Szabolcs polgármester.

A helyszín az egykori Mikó-kúria mögött lévő, mindenki által Guszti-kertnek ismert terület, ahol korszerű játékelemekből álló gyermekbirodalom épült. Az önkormányzat a szülők segítségét kérte az elemek kiválasztásában, a gyermekeket pedig arra buzdította, hogy adjanak nevet a játszótér részét képező szellemhajónak, amely egyben a tér nevét is meghatározza. A választás az autentikus Guszti bárkája nevet viseli a jövőben; a névadókat ajándékkal jutalmazták.

– A LEADER-program keretében adódott egy pályázati lehetőség, amelynek köszönhetően felújítjuk az egykori Mikó-kúriát, elsősorban afterschool jellegű tevékenységeket tervezünk ide. Ez hozta magával az ötletet, hogy a kúria mögötti területen valósítsuk meg a régóta vágyott játszóteret – mondta érdeklődésünkre Gáll Szabolcs.

A 360 ezer lejes önkormányzati beruházást a jövőben bővíteni szeretnék, hiszen van még kihasználatlan hely a kertben: a tervek között műfüves focipálya, valamint a játszótér újabb elemekkel való bővítése is szerepel, az igények függvényében döntik el, melyik változatot véglegesítik.

 


Hozzászólások lezárva.