Lehet ecetből bort gyártani

Csizma a konyhaasztalon 15.

39

Megcsámporodott – mondták régente a megsavanyodott és ehetetlenné vált levesre éppúgy, mint a megecetesedett borra, az erjedő sörgabonára vagy gyümölcsre, és a megkeseredett emberre, olykor arra is, aki bolondul viselkedett. Mondták ezt Csíkban, Gyergyóban, Háromszéken, Homoród vidékén, Udvarhelyen és Hétfaluban is. Ma már nem nagyon csámporodik meg semmi és senki: a levest kidobják még azelőtt, az ecetet készen vásárolják, az erjedés szaga facsarja a civilizációtól kényes orrokat, hacsak pénzt nem facsar a bugyellárisba. A megcsámporodott – szomorú, megkeseredett, lelki bajokkal küzdő – embert nem együtt érző s így gyógyító szeretettel veszik körül, hanem orvos vizsgálja meg, nyugtatókat és egyéb boldogságpirulákat ír fel neki receptre, amitől mindenkinek élni támad kedve, vidámságra gerjed: a szomorúnak jó kedve lesz, a hozzátartozóinak is, mert megszabadultak egy gondtól, sőt szégyentől, az orvosnak úgyszintén kedve kerekedik, mert megy a praxisa, amivel pénzt kereshet. Így kísérli meg az ember ecetből bort gyártani. Talán nemcsak a szó avult el, hanem az is, amit kifejez. Olykor az az érzésem, hogy a mai ember folyamatosan illatos, étvágygerjesztő, veszélymentes, boldog sterilitásról álmodik, ezt próbálja elérni a kilencvenkilenc százalékban baktérium-, bacilus-, penészgombaölő tisztítószerekkel, agyonfürdetett testével, betegség megelőzéseképpen belapátolt patikaszerekkel, a marékszám nyugtatókat ellensúlyozó marékszám ajzószerekkel. Pénzért mindez kapható, megvásárolható. Elvileg lehet úgy is élni, hogy az ember az égvilágon semmit sem „alkot”, mert mindent készen kap – legfeljebb mindenféle géppel testépítőként szobrászkodik a hájkarikáit faragva. Egyébként alig van dolga a világban – még a mindennapi kenyerét sem kell felszeletelnie, készen kapja, ha enni akarja, de hát a reformtáplálkozás nagyrészt kizárja a kenyeret, legtöbben már nem is tudják, hogy régen tiszteletből és hálából, mert megadatott, a kereszt jelét rajzolták rá, mielőtt megvágták volna –, csak fogyasztja az életet, lehetőleg minél bőségesebben. Bármerre tekintünk, találkozhatunk az ilyen álomkép után kapdosó emberekkel. Őket nevezik sikerorientáltnak. Sajnos a siker, ha csak az álomkergetés eszközévé válik, elhomályosítja a munka méltóságát: amott amazért „érdemes” dolgozni, emitt nem. Mindegy is, csak pénz legyen! Az úgynevezett jóléti társadalom jóllakott embere mások által üzletszerűen kreált, kedvezményes áron kínált akármikből válogathat, csillapíthatja ilyen-olyan éhségét. Megfigyelted már, kedves olvasóm, hogy mindenféle kínálat, amit nagy „jóindulattal” rád tukmálnak, mindig kedvezményes!? Mégis-mégis hiába minden siker, vagy előrelátó védekezés: a leves, a bor, az ember és az ő étvágya is váratlanul megcsámporodhat, nincs olyan szer, amivel örök időkre tartósítani lehet a fogyaszthatóságot, a habzsolni való örvendezést. A hírességek „tálalása” azt sulykolja a fejekbe, hogy az igazi jóltápláltságot a látványos siker biztosítja, az, hogy ők bezzeg bármit megszerezhetnek. Jaj, ha nem érted meg, te miért nem leszel irigyelt híresség! Jaj, ha távoli eszményképek eltávolítanak a szeretteidtől… anyád már nem kenyeret süt neked, csak dicsekedik rólad: itt egy évig sem keres annyit, mint ott egy hónap alatt, majd hazajön, ha megszedte magát és a többi. Beismerem, ezek a gondolatfoszlányok vitathatók. Az élet sokkal bonyolultabb annál, mint ahogyan az érvek és ellenérvek mutatják, mert hol ez, hol az áll közelebb az igazsághoz. Körülnézünk a világban: azt látjuk, hogy vannak erősek és gyengék, derűsek és savanyúk, vannak önállók és segítségre szorulók, függetlenek és függők. Merthogy az élet személyünktől elkülönülve tiritarka, rajtunk áll, hogy mit nem veszünk észre belőle, talán éppen a tarkaságában álló szépet. Vannak friss, boldogító érzések a szinte-semmiségekben is, de a megcsámporodottak már föl sem ismerik azokat. Így hát futkosnak utánuk, minden ajánlatra fogékonyan, ők a külföldön munkát vállalók, de ők a szórólapolvasók is, tisztában vannak minden friss ajánlattal, kedvezményes vásárlással, juttatással a boldogságpiacon. Apropó! Vásárlás a boldogságpiacon. Vajon megbolondultam, ha visszájára fordítom a fentieket? Amikor az ember azon a bizonyos boldogságpiacon keresi a sikert, ezt-azt vásárol, mert megteheti, luxuscikket vagy éppen leértékelt akcióst, nem azért, mert szüksége van rá, hanem csakis a szerzés kedvéért, akkor észrevétlenül ő maga is árucikké válik. A „bolt” miközben eladja az eladnivalóját, lényegében megveszi-szerzi az ember lelkét, aki azt ráadásul és önként saját maga adja oda bónusznak. Eladta magát, olykor mások akaratától vezérelve, de mindenesetre attól az örömtől elvakítva, hogy vásárlója lehetett az élet és halál szempontjából tulajdonképpen ócska limlomnak, akármennyibe is került az, ám valamilyen röpke boldogságot, megelégedettséget, a birtoklás örömét hozta az életébe, ha csak néhány órára is. Térjen be máskor is hozzánk – búcsúzik tőle udvariasan az eladó –, ha óhajtja, értesítjük, amikor friss áru érkezik. Hát persze, hogy óhajtja, mert ettől fontosnak és kivételezettnek érzi magát. A múltkoriban az úton jártomban-keltemben éppen ezeken gondolkodtam, amikor mintegy végszóra két középkorú nő valami hittérítő füzetecskét akart a kezembe nyomni, miközben hévvel bizonygatták, hogy ebből megismerem az élet értelmét, ráadásul ingyen van. Az ajánlat kecsegtető. Igaz, az emberi élet nemegyszer megvásárolható pénzért, de nincs az a pénz, amivel meg lehetne szerezni az élet értelmét, és az is biztos, hogy ingyen sem lehet osztogatni, így is, úgy is a lényegét veszíti el. Tény, hogy én nem szórólapból akarom megtanulni. Végső soron úgyis mindenki maga tudja, mit jelent a számára és mit hisz róla! Kinek nagybecsű bor, kinek fanyar ecet, vagy éppen ecetből nemesített bor, kinek megcsámporodott kotyvalék!

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.