„Legyen nekem a Te igéd szerint”

Csíksomlyói pünkösdi búcsú az ifjúság évében

20

A pünkösdi zarándoklat liturgikus programja
Május 18-án, pénteken az este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik.
Május 19-én, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai által alkotott kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz, ahol az ünnepi búcsús szentmise délután fél 1-kor kezdődik.
Az ünnepi szentmisét – amelyet a Duna Televízió, az Erdélyi Mária Rádió és a kegyhely honlapján a Csíksomlyói Ferences Kolostor élőben közvetít – nm. és ft. dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, nm. és ft. dr. Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke, valamint nm. és ft. Tamás József csíkszeredai segédpüspök mutatja be a koncelebráló papsággal együtt. A búcsú egyetlen meghívottja a szentmise szónoka, Marian Adam Waligóra OFSPPE pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra pálos kegyhely és kolostor házfőnöke lesz. A Szent Péter és Szent Pál tiszteletére szentelt csíksomlyói plébániatemplomban délután 5 órakor kezdődik a csángómise. A kegytemplomban az este 7 órakor kezdődő pünkösd előesti szentmisét követően, 8 órától reggelig tartó virrasztás lesz.
Május 20-án, vasárnap pünkösd ünnepe van. A szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
Május 21-én, hétfőn pünkösd másodnapján a szentmisék a kegytemplomban szintén ünnepi sorrendben lesznek: reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor.

Marian Adam Waligóra OFSPPE pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra pálos kegyhely és kolostor elöljárója lesz a 2018-as ünnepi búcsús szentmise szónoka. 1966. október 2-án született a lengyelországi Jęd­rze­jówban. Általános iskolája elvégzése után erdészeti középiskolában folytatta a tanulmányait Zag­nańs­kban. Erdész szeretett volna lenni, de a középiskola befejezését követően megváltoztatta terveit, és a hivatás hangját követve 1987-ben a pálos rendbe lépett, ahol 1993. július 30-án tett örökfogadalmat. 1994-ig a pálos rend szemináriumában tanult Krakkóban. 1994. június 18-án szentelték pappá Częstochowában a Jasna Góra pálos kegyhelyen.

A ferencesek felhívása
A zarándoklat előkészítésében és lebonyolításában idén is számítunk az önkéntes rendezőkre, akik közel három évtizede minden évben önzetlenül segítik a csíksomlyói ferencesek munkáját. Nemcsak azokat várjuk, akik már tagjai a rendezőségnek, hanem új tagokra is számítunk! Hívjuk tehát mindazokat a férfiakat, akik a Csíksomlyói Szűzanyáért és a magyarság egyik legnagyobb ünnepének jó lebonyolítása érdekében áldoznának idejükből és energiájukból arra, hogy jöjjenek, és segítsenek!
Bár tudjuk, hogy a zarándokokéhoz képest a rendezőség száma nagyon csekély, de ahhoz, hogy a rendezői munka kellő szakszerűséggel és állandó jelenléttel folyhasson, szükséges biztosítanunk egy minimális létszámot, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy útba igazíthassuk a Csíksomlyóra zarándokoló testvéreinket, akik a világ minden tájáról jönnek hozzánk.
Ezért arra kérjük a búcsú jelenlegi és leendő rendezőit, hogy 2018. május 11-én, pénteken este 8-ra jöjjenek el a csíksomlyói ferences kolostorban tartandó megbeszélésre, a szervezői munka részleteinek kidolgozására!
Szeretettel kérjük, jöjjenek, szeretettel várunk minél több rendezőt! Előre is Isten jutalmazza meg nagylelkűségüket!

Borsodi L. László, ferences sajtóreferens

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.