Legyen autómentes a sétálóutca

Programok a gyalogosokért

71

Autómentes sétálóutcát szeretnének, ezért figyelemfelkeltő akciót szerveztek Gyergyó­szent­miklóson a Miron Cristea utcában. Az aszfaltra rajzolhattak a gyerekek, nyugodtan sétálhatott bárki az úton ez alkalommal, s a kezdeményezők azt szeretnék, hogy ez bármelyik napon így legyen.

Legyen tér sétálni, játszani a sétálóutcában – ezt kérik a kezdeményezők Fotó: Lázár Hajnal

A városlakók többsége sétálóutcaként ismeri a Miron Cristea utcát, azonban valójában sok autó betér oda. Az utca két végén virágosládák akadályozzák meg az autók behajtását, s tiltó tábla is van elhelyezve, azonban az ortodox templomot megkerülve mégis bejuthatnak az autósok, s ezt sokan ki is használják.
Tegnap civil kezdeményezésre figyelemfelkeltő akciót szerveztek azért, hogy ez az utca valóban autómentes legyen. Gyerekek rajzoltak az aszfaltra, kisbabákat sétáltattak szüleik, volt arcfestés és táncosok fellépése is színesítette a programot.
Pál Lóránt, az akció kezdeményezője elmondta, már másfél éve igyekszik tenni azért, hogy a sétálóutcába ne járjanak autók, előbb kis táblát helyeztek ki, majd egy nagyobbat, felhívva a sofőrök figyelmét arra, hogy ide nem szabad behajtani. Megjegyezte, azért igyekszik tenni ez ügy érdekében, mert egyszer szemtanúja volt, amint kis híján egy autó elgázolt egy gyereket, s úgy véli, sokkal jobb lenne, ha a város főterén lenne egy autómentes utcarész. Hozzátette, úgy tapasztalta, az utcában lakók is egyetértenek ezzel.
Az utca egyik régi lakója arról is beszámolt, hogy évtizedekkel ezelőtt valóban sétálóutca volt ez, kockakővel kirakva s szép virágokkal díszítve. Több tömbház is van itt, azonban a lakók többsége az épületek mögött parkol járművével, az utcába nem hajtanak be. Az itt parkoló autók legtöbbje olyanok tulajdona, akik a főtéren dolgoznak vagy ügyeiket intézik.
Pál Lóránt elmondása szerint az utcában működő kereskedelmi egységek, cégek vezetői is partnerek az autók kizárásában, az áruszállítás megoldására is vannak már ötletek. Van, aki az utca két végén parkolási lehetőséget biztosítana, más az ortodox templomtól a főtérig zárná le az utcát, hogy az autóknak is maradjon hely.
A tegnapi akció alkalmával egyébként rendőrök és csendőrök figyeltek arra, hogy járművével senki ne hajtson be a lezárt területre. A kis tábla, amely arra figyelmezteti az erre járót, hogy ez sétálóutca, továbbra is helyén marad, s a kezdeményezők azt remélik, egyre többen felfigyelnek rá, s teret hagynak a sétálóknak.
Tegnap alkalom nyílt arra is, hogy az érintettek s mindazok, akiket érdekel e téma, beszélgessenek a sétálóutca jövőjéről.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek