Legendák, mítoszok és a valóság

50

Azt hinné az ember, hogy a 21. század második évtizedére, amikor már túljutottunk lassan a kattintott egérkorszakon is, leáldozott már a legendáknak, mítoszoknak. De attól tartok, csak áltatnánk magunkat. Jómagam is szinte minden további nélkül elhittem a minap egy legendát. Nevezetesen azt, hogy a madéfalvi veszedelem eredeti keresztes kőoszlopát Csíkszentmihályra vitték. Ráadásul mindezt maga Orbán Balázs is megerősítette A Székelyföld leírásában. A madéfalvi megemlékezés után, amikor visszaértünk a szerkesztőségbe, felhívták a figyelmem arra, hogy Szádeczky Lajos történész leírása szerint az erről kialakult közhiedelem téves. A fent említett keresztes kőoszlopot negyven évvel később állították a madéfalvi veszedelem egyik csíkszentmihályi áldozatának emlékére. Kissé bosszantott a dolog. Egész pontosan az bosszantott, hogy ennyire hiszékenynek bizonyultam. Elsőre sehogy sem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy miért nem néztem jobban utána az információnak. De a következő pillanatban már eszembe jutott a kézenfekvő magyarázat.
Egyszerűen arról van szó, hogy olyan világban élünk, ahol szinte mindennap történik valami képtelenség. Lassan eljutunk oda, hogy nincs az az abszurd forgatókönyv, amelyről ne tudnánk elképzelni, hogy bármikor valósággá válhat. A népszerű South Park, felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat alkotói egykor azon viccelődtek, hogy Donald Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Abszurd humorban utaztak ők is, világos tehát, hogy teljes képtelenségnek tartották. Kíváncsi lettem volna, milyen arcot vágtak, amikor szembesültek a ténnyel, hogy a valóság is tud annyira valószerűtlent produkálni, mint az emberi fantázia. Elég néha egy-két pillantást vetni a világra ahhoz, hogy az a benyomásunk alakuljon ki, hogy a világ kész őrültek háza.
Szinte semmi sem tűnik lehetetlennek többé. Az Egyesült Államok és az Irán közötti konfliktus is agyrémnek tűnt elsőre, ehelyett valósággá vált. A közel-keleti hírekre csak fél szemmel mer az ember ránézni, mert annyi ott a borzalom. Globalizált világunk olykor olyan benyomást kelt, mintha egyetlen gigantikus, háromdimenziós, szürreális festmény lenne. No és ebben az abszurd világban kinek jut eszébe egy teljesen hihetőnek tűnő, jóhiszeműen terjesztett szájhagyományban kételkedni? Amikor simán elképzelhető, hogy akár úgy is történhetett volna. Pláne, hogy a nagy tiszteletnek és tekintélynek örvendő Orbán Balázs is azt írta.
Azt hiszem, ez az eset is azt bizonyítja, hogy van helye és szerepe a kételkedésnek. Persze, hívhatnám akár óvatosságnak is. Már csak azért is, mert a fantázia birodalma, a legendák, mítoszok világa elképesztően csábító. A valóság pedig gyakran kiábrándító. Olyannyira, hogy ki vagyunk éhezve a mesékre. Nem is akármilyen mesékre, hanem a szép mesékre. Ezzel voltaképpen nem is lenne baj, ha nem válnánk ezáltal sebezhetővé, megvezethetővé. Nem tagadom, olykor jómagam is szívesen adom át magam a fantázia szárnyalásának. Azt szoktam mondani ilyenkor, hogy szilárdan kell a realitás talaján állni ahhoz, hogy messzire tudjunk tőle elrugaszkodni. Most meg kell feddenem önmagam. Nem árt olykor leszállni a földre és szembenézni a valósággal. Bármennyire unalmas, lehangoló vagy éppen ijesztő is az.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek