Legalább szégyellnénk magunkat!

48

Bántalmazásról, családon belüli erőszakról beszélgettem 14–15 éves diákokkal. Kiderült, hogy a jogilag, pszichológiailag korrekt korszerű felfogás azért már kezd beáramlani a családokba – kezdem ezzel, mert alapvetően optimista vagyok. Szóval van közöttük, aki például tudja, hogy anya ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint apa, tehát nem lehet őt bántalmazni semmilyen körülmények között, sőt volt, aki tudta, hogy a zsarolás, fenyegetés is bántalmazásnak minősül. Viszont a gyerekek jórészt kimaradtak a családon belüli erőszak potenciális elszenvedői közül, a fiatalok egy-két kivétellel csak a felnőttek közti bajokat vonták be ebbe a fogalomba.
Eközben a nemrég a hazai sajtóban nyilvánosságra hozott felmérés szerint Romániában óránként két gyerek esik áldozatul valamilyen fizikai bántalmazásnak. Amikor kimutatva megdöbbenésemet, közöltem, hogy számomra a családon belüli erőszak a gyerekek bántalmazásáról (is) szól, ők is meglepődtek. Hiszen az nem bántalmazás! Ha a gyerek valami olyat tesz, akkor a szülő rácsaphat, megverheti – mondták. Hogy miért? Hát természetesen azért, hogy tanuljon belőle, többet ne csinálja azt, amit nem szabad – hallottam a felnőttek szócsöveiként érvelő nyolcadikosokat.
Összegyűjtöttük, hogy szerintük melyek azok az esetek, amikor „jogos” a szülői bántalmazás. Pofázás, ha nem hallgat a felnőttre – kezdődött a felsorolás ezekkel a megfoghatatlan, homályos dolgokkal… A rossz jegy és „ha valami rossz fát tesz a tűzre”, például lop… Már legalább konkrétabb, kézzelfoghatóbb. Aztán megkérdeztem tőlük: találkoztak már olyan gyerekkel, aki a veréstől úgy igazából megjavult? Az osztályban mély csend lett, majd halk nemek hangzottak el. Egy pillanatra elgondolkodtak a fiatalok (akik jövendő szülők is ugyebár), beleláttak valami teljesen más szemléletmódba, mint ami a családjaiké, a székely kultúránké. Ahol ugyebár az asszony, s főleg a gyerek verve jó…
A fentebb már említett felmérés, amelyet a World Vision Romania gyermekvédelmi szervezet Miért verjük a gyermekeket? címmel végzett, rámutat: a hazai szülők 51 százaléka saját bevallása szerint a „gyermek érdekében” alkalmaz testi fenyítést, mert úgy véli, a verés „csak hasznára válik” a gyermeknek. A tanulmány címében szereplő kérdésre a megkérdezettek további 10 százaléka azt válaszolta, hogy a verést a gyermek provokálja ki, 8 százalék vallásos meggyőződésére hivatkozott, másik 8 százalék mondta azt, hogy nem szeretné, ha kiderülne, hogy veri a gyermekét, 6 százalék elismerte, hogy ok nélkül is megüti a gyermekét, 5 százalék hivatkozott arra, hogy mások is alkalmaznak testi fenyítést, és csak 3 százalék mondta azt, hogy nagyon szégyelli magát, miután bántalmazta gyerekét. A Transindex hírportál beszámolója szerint a válaszadók alig 10 százaléka állította azt, hogy soha nem ütné meg a gyermekét. 
Sajnos, a gyerekek körében szerzett tapasztalatom teljesen egybevág a felmérés eredményeivel. Sőt néha túl is mutat rajta! Nálam a pontot az i-re egyébként egy kislány tette fel, aki elmondta, hogy bizonyára a szülei is tudják, hogy nem szabad a gyermeket megverni, mert amikor kikaptak kiskorukban, mindig figyelmeztették őket, nehogy elmondják valahol.
Szóval nem elég, ha megvernek, még hallgass is róla, és a szülők olyasmit is megtehetnek, ami nem szabad. Na, ez kiverte nálam a biztosítékot. Ez a kettős látás, ami abban is megnyilvánul, hogy a gyermek veréssel fegyelmezése a szülők jelentős részénél jogos cselekedet, ne adj’ isten kötelesség, és egyáltalán nem agresszió (mert felhatalmazást ad a szokás, a vallás, sőt, a „bűnrossz” kölyök maga), de ha csemetéjük az iskolában a gyengébbeken veri le otthoni kínjait, megaláztatásait, az már igen! Azt kezelni kell. De hogyan? Netán újabb veréssel? Vagy verbális agresszióval, büntetéssel? És mégis, mitől szakadhat meg akkor ez az agressziós lánc, ez az ördögi kör? – kérdezném gyakran azoktól, akik szerint nincs ezzel semmi baj.
A kérdések maradnak költői kérdések. Az viszont tudományosan bizonyított tény, hogy a gyermek bántalmazása, a testi fenyítés számos rövid és hosszú távú következménnyel jár, az érzelmi zavaroktól el egészen a mentális problémákig, a súlyos agresszióig. És innentől kezdve egyáltalán nem magánügy, nem a családok belügye, hanem komoly társadalmi probléma.
Mégis, a felmérésben megkérdezettek 90 százaléka csak akkor tekinti erőszaknak a testi fenyítést, ha az nyomot hagy a gyermek testén, vagy ha ok nélkül teszik. Növekedhetnek hát az újabb nyaklevessel idomított generációk… Mert tévedés ne essék, bármit is mondtak a régiek, a verés inkább idomítási, mint embernevelési eszköz. És mindig a szülőről szól.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.