Legalább 30 családhoz vinnének ajándékot

Lelkes fiatalok adventi adománygyűjtése

173

Karácsonyi hangulatot varázsolnak a boltokba, cserébe adományokat várnak a fiatalok, mert rászoruló családok ünnepét kívánják szebbé tenni. Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) elindította a Fiatalként a fiatalokért című akcióját.

Együtt szebbé teszik a hétköznapi vásárlást, de az ünnepet is Fotók: UIET

Mikulás-sapkás fiatal lány, gitárral karácsonyi dalokat ad elő az egyik legforgalmasabb székelyudvarhelyi élelmiszerboltban. Meglepett arcok, mosolyok a vásárlók tömegében, aztán egyre többen jönnek rá, miről is van szó. Rövid időn belül kezd megtelni az adománygyűjtő kosár. A pillanatkép az UIET legújabb akciójának nyitónapján „készült”.
A 16 napig tartó adománygyűjtésnek 3 állomása van: kettő a Sziget negyedi Merkúr Áruház két bejáratánál, míg a harmadik a Bethlen lakótelepen található Merkúr Áruházban. Több mint 25 önkéntes teremt egymást váltva karácsonyi hangulatot, ezzel biztatva adakozásra a vásárlókat. Hétköznapokon 15.30–19.00 óra között lehet adakozni, szombaton 12–19 óra között, míg vasárnap 13 órától 16 óráig várják azokat, akik támogatják kezdeményezésüket.
– Minden olyan terméket lehet adományozni, ami nem romlandó és nem igényel hűtőt, mint például édességek, alapélelmiszerek, játékok, tisztálkodási eszközök, könyvek, tanszerek, karácsonyi díszek vagy akár háztartási cikkek – sorolta a programot beharangozó sajtótájékoztatón Benedek Alexandra, az UIET munkatársa. – Félreértés ne essék, nemcsak az üzletben vásárolt termékeket lehet ajándékozni, hanem az UIET-irodába (Bethlen Gábor utca 16. szám) és a Merkúrban található állomásokra otthon összegyűjtött ruhákat, játékokat is be lehet vinni – tette hozzá.
Az adventi adománygyűjtés ötletgazdája, Székely Kincső tavaly jótékonysági koncertet szervezett egyedül, de miután csatlakozott az UIET-hez, úgy gondolta, hogy egy csapattal közösen nagyobb hatást tud elérni.
– Zavart, hogy a karácsonyi időszakban mindenki a legnagyobb ajándékokra teszi a hangsúlyt, miközben vannak olyan családok, akiknek nemhogy karácsonyfára nem jut, hanem egy ünnepi ebédre sem. Nagyon szeretnék segíteni rajtuk – fogalmazott a fiatal lány.

Az egyházak segítségével keresték meg a rászoruló családokat, és azt szeretnék, ha legalább 30 helyre tudnának juttatni az adományokból. Bíznak az udvarhelyiek jótékonyságában, hiszen a kórházban fekvő gyermekekhez is vinnének édességcsomagot az ünnepre, és ha jut az adományokból, akkor a havadtői árvákat is felkeresik. Egészen december 21-ig mindennap ott lesznek az áruházakban, majd aznap egy nagyobb jótékonysági koncerttel zárják az akciót, ahol pénzadományokat is fogadnak. Végül még karácsonyeste előtt kiosztják a csomagokat a rászoruló családoknak és szervezeteknek.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.