Leaszfaltoznák a zsögödi felüljárót

…Előtte még átveszik a Nagy Imre utcát

146

Július folyamán, de legkésőbb augusztusban Csíkszereda Polgármesteri Hivatala átveszi a kivitelezőtől a felújított Zsögödi Nagy Imre utcát. A munkálatok nem érintették azonban a zsögödi felüljárót, ám ez nem jelenti azt, hogy a városvezetésnek nincsenek tervei vele – tájékoztatott Szőke Domokos alpolgármester.

Használhatóvá teszik minden irányba. Csomópont-felújítás Fotó: László F. Csaba

Mint az alpolgármester kifejtette, a városi költségvetés karbantartási keretéből finanszíroznák a felüljáró használhatóvá tételét, amint teljesen lezárul a Zsögödi Nagy Imre utca felújítása. Megjegyezte, hogy nem számolnak teljes javítással az érintett szakaszon, hanem kifejezetten aszfaltozási munkálatokat végeztetnének el, ez a járdára és az útra is vonatkozik. Mint mondta, a felüljárót és az alatta található útszakaszt tulajdonképpen több egységként kezelik, így a javítás is ennek alapján történik majd.
A Zsögödi Nagy Imre utca átvételét július végére, augusztus elejére ütemezik.

Tíz új paddal gazdagodnak az utcák
Szőke Domokostól azt is megtudtuk, hogy a város nemrégiben tíz kültéri padot vásárolt, amelyeknek a felszerelése elkezdődött a városban. Az elsőt a Városi Művelődési Házzal szemben található városi buszmegálló közelében szerelték fel tegnap. A további kilenc padot szintén a város központi részein helyezik el, de ezek nem mind a buszmegállókban kapnak helyet.

Márk Boglárka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.