Látogatás a foglalkoztató központban

Sokoldalú tevékenység a mozgássérültek szervezeténél

218

A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetét 29 éve alapították, mostani székhelyükön pedig 20 éve fejtik ki tevékenységüket. A nappali foglalkoztató központként működő műhelyekben szeptember 9-én újra elkezdődött a munka a nyári vakáció után.

Kötés, fonás, varrás. Közösséget formáló munka Fotók: László F. Csaba

Incze Zsuzsanna, az alapítvány önkéntes munkatársa vezetett körbe minket a foglalkoztató központban, ahol betekintést nyerhettünk a fiatalok munkáiba, tevékenységeibe.

Termékeikkel már készülnek a téli ünnepekre
Az akadályozottsággal élő fiatalok érdeklődési körének megfelelően sokszínű, sokoldalú tevékenység folyik nap mint nap, közösségbe kovácsolódva az alapítvány székhelyén.
Profi módon művelik a gyertyaöntést – tudtuk meg Incze Zsuzsannától –, ehhez nem olcsó előteremteni az alapanyagot, de mindenképp elsőbbséget élvez, hogy a fiatalok megtanultak egy jól bejáratott mesterséget. Tavaly több ezer hosszú gyertyát öntöttek mindenszentek ünnepére, ami az idén sincs másképp: megöntik, leszedik a formából, leszárazzák és húszasával tasakokba csomagolják. Voltak megrendeléseik áruházaktól, más városokból is, de magánszemélyek is vásárolhatnak termékeikből az egyesület székhelyén. A megrendeléseket jövő hónapban várják, de a tevékenységet már időben el kell kezdeniük, mivel lassú és hosszas folyamat. Karácsonyra ünnepi mintájú szalvétával bevont gyertyákat is szoktak készíteni.

Már a húsvéti gyertyák öntésén is dolgoznak, mivel a kacsák és a kis nyuszik gyártására csak három gyertyaformájuk van. Az adományként kapott gyertyákat és gyertyamaradékokat is felhasználják öntéskor, így bárki felajánlását szívesen várják.
A belső teremben különböző kreatív termékek készülnek, amelyeket majd decemberben a karácsonyi vásáron értékesítenek a fiatalok. Pamut anyagokból törlőrongyokat szőnek, kulcstartók készülnek színes gombokból, karkötők fonalból, továbbá zoknit kötnek, cukortartó dobozkákat készítenek műszálas fonalból, bevásárlószatyrot varrnak, dekorációként anyag tulipánokat fabrikálnak, székely pólókat és szatyrokat hímeznek. Megrendelésre többféle motívumot, neveket is ráhímeznek különböző anyagokra, utólag például egy gyűrűtartóra hímezték fel az ifjú pár nevét.

Baráti kapcsolatok szövődnek
Ezeken a tevékenységeken naponta mintegy 15 fiatal vesz részt, akik nagy része csíkszeredai, de Csíkszentkirályról, Csíkcsicsóból, Csíkmadarasról is járnak be akadályozottsággal élők.
A Madarasról ingázó Szőcs Előd 2016 óta jár az alapítvány nappali tevékenységeire. A kezdetekben nehézséget okozott számára a közlekedés és a tájékozódás, de mára már könnyedén veszi ezt az akadályt.
– Jó a közösség, jó együtt lenni, mert ha szeretetet adunk, bőségesen kapunk vissza – fogalmazott Szőcs Előd.
Az egyesület gyógypedagógusa, Tímár Emőke azt is elmondta, hogy a kommunikációs készsége és önbizalma is sokat fejlődött Elődnek, amióta közösségük tagja.

– A csoportfoglalkozás egyik előnye, hogy a fiatalok megtanulnak alkalmazkodni egymáshoz, fejlődnek konfliktuskezelésben, nő az önbizalmuk és sokat segít számukra a valahová tartozás érzése a mindennapi élethelyzeteik megélésében – fejtette ki a gyógypedagógus.
Incze Zsuzsanna kiegészítésképpen elmondta, hogy a nappali foglalkoztató – azonkívül, hogy „munkát ad” a fiataloknak – azért fontos, mert közösségépítő jellegű: itt barátságok születnek, illetve itt tanulják meg a közösségi viselkedés alapjait.
– Néha teljesebb baráti, pénzügyi, üzleti és szerelmi kapcsolataik vannak, mint az egészséges embereknek – vélte a szervezet önkéntes munkatársa. Ezek a fiatalok kibontakoznak ilyen közösséghez tartozva. Incze Zsuzsanna szerint sokkal több nappali foglalkoztató központra lenne szükség, de ez már nagyban múlik az utca emberén, hiszen önkéntesekre is szükség van, akik sokat gazdagodhatnak, ha időt töltenek az akadályozottsággal élő fiatalokkal.

A szervezet többnyire önfenntartó
Az egyesület elnöke, Józsa Csaba kifejtette, hogy a szervezet többnyire önfenntartó. A helyi önkormányzat a város lakosságszáma szerint lakosonként 1 lejjel támogatja évente az egyesületet, ebből viszont csak a tevékenységük és a működésük egy részét tudják fedezni.
– Nyári programjainkat Hargita Megye Tanácsának Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságán keresztül pályázati forrásokból fedeztük: kétnapos tábort, sportnapot, illetve halászversenyt szerveztünk ezekből az alapokból – hangsúlyozta Józsa Csaba, a szervezet elnöke.
A tevékenységeket az egyesület gyógypedagógusa és egy vagy több önkéntes vezeti, az irodai munkát pedig két alkalmazott és hat önkéntes végzi.

Barabás Emőke

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek