Lámpás mellett virrasztani

76

Író, szociográfus, egyetemi tanár, irodalomtörténész – íme néhány szakmai irány, amely jelzi Cseke Péter munkásságát. Intézmény-­ember. Recsenyéden született 1945. január 30-án. Kolozsváron él, de„munkaterülete” ma is az egész Kárpát-medence, Erdély, a Székelyföld, s ezen belül a legbelső vidék, a két Homoródmente is. A hétfőn, február 10-én este, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban tartott találkozón Geréd Gábor magyartanár faggatta életútjáról, munkáiról, terveiről. Simó Márton beszámolója.
Cseke Péter 75 éves. Nemcsak életkora, munkássága okán is járt neki az ünneplés

Az est végén Cseke Péter átvette Jakab Attila polgármestertől Homoród­szentmárton díszpolgári oklevelét. Ez az alkalom egyúttal arra is szolgált, hogy röviden felvázoljuk pályáját és köszöntsük itt is Cseke Pétert, akinek minden egyes napja ma is jól megszokott munkarend szerint alakul. Az írás, az összegzés, a szintézis és az új ismeretek elsajátításának igénye lendíti a mozdulatait. Adja Isten, hogy így legyen, és még sokáig végezhesse feladatait a jól beosztott munkarend szerint!
Kétségtelen, hogy fontos mezsgye a 75. esztendő. Egyrészt azért, mert ilyenkor vissza kell tekinteni. És előre. Cseke Péter esetében ez bő félszáz esztendő, amit a háta mögött hagyott. Hogyha indulásának idejét nézzük (és 1963-tól számítjuk a pálya kezdetét), akkor még nagyobb ívű a „dolog” időben, térben, de műfajokban is. Hiszen költőként kezdte. Aztán végül eljutott a magyarság észak-amerikai szórványszigeteiig. Meg vissza az Erdélyben világló íróasztali lámpásig.
Hogy szociográfusi szemmel vagy egy másik alteregója által lát és láttat-e ott, illetve itt, azt egyértelműen nem vagyunk képesek ebből a látószögből teljességgel megállapítani. Mintegy öt évvel ezelőtt történt ez az észak-amerikai utazás. Végigszemlélve azonban az életút állomásait és a megjelent köteteket, nyilvánvaló, hogy túllépve a költői és szépírói ábrándokon, határokon, látjuk, hogy több szinten itt van velünk és közöttünk.
Cseke Péterben már egyetemi hallgató korában megfogalmazódott, hogy riporterként dolgozva törekszik majd a valóság ábrázolására. A „tehetetlenség” ugyan még versantológiás szereplésre készteti (Vitorla-ének, 1967), ám elszegődvén a Falvak Dolgozó Népéhez azonnal a mélyvízbe kerül. A széppróza felé történő kacsintgatás, már – ami a novellát és a regényt illeti – ekkor háttérbe szorul, bár két közeli ismerőse, földije, atyai támogatója, Szabó Gyula és Kányádi Sándor is felfedezni vélte benne a jelentős prózaírót.
Nem olyan kor volt az, amely túlságosan kedvezett a hagyományos paraszti életformának – teljes hosszában magában foglalja ez a fontos pályaszakasz a hetvenes és a nyolcvanas éveket (a nyitás évében 1968-ban kezdett ennél az orgánumnál dolgozni, közvetlenül a diplomázás után), de hamar ráébred arra, hogy az öntudatos és felelősséget érző riporternek csak nyitott szemmel érdemes dolgoznia és forgolódnia a legkülönbözőbb tájegységekben. Ne feledjük, hogy ez idő tájt az a hetilap – tekintsünk most el a „dolgozó” jelzőtől, amelyet ideológiai megfontolásból biggyesztettek a címbe – az egyetlen „falunak szánt szaklap” a romániai magyar kultúrában, amelynek több tízezer (!) olvasója van, hetente (12 ezer példányban jelenik meg), viszonyítási és hivatkozási alapot teremt és képvisel. Ez a munka, amit egy mezőgazdasággal, a vidékiek életével foglalkozó időszaki kiadvány szerkesztőjétől, szerzőjétől elvártak, feltételezte, hogy kellő rálátással kell bírnia arra a társadalmi rétegre, amelyből maga is származott. A népi irodalom, a klasszikus falumunka vizein evezve, megtalálta ekkor azt a műfajt, amely aztán hosszú időn át meghatározta pályája alakulását. Víznyugattól vízkeletig című Forrás-kötete (1976) már a szociográfiai riport jegyében fogant, de nem előzménytől mentesen, hiszen a két ugyancsak jeles falujáró íróval – Marosi Barnával és Beke Györggyel közösen – is írt könyvet (Emberarcok, 1976). Ha nem is lehetett a lapelőd, az egykori Erdélyi Gazda hangvételével (és erejével hatni), s nem lehetett az egyéni gazdálkodásról, a modernebb szemléletről írni, megtalálta azokat a szakembereket – állatorvosokat, agrármérnököket, biológusokat, borászokat, méhészeket –, akik nagy ismeretanyaggal rendelkeztek, és olvasható, hasznos lapot szerkesztett, amelyet szülőfalujában is járattak az emberek. Erre kifejezetten büszke a mai napig.

Ünneplő közönség. Volt amiért figyelniük                                                                               Fotók: Simó Márton

Féja Géza, Illyés Gyula, Németh László emlékét és életművét idézte fel, azokat a több évtizeddel ezelőtt keletkezett alapmunkákat használta, amelyeket írtak, s azok hangvételét, helykeresését követte, amikor riportútra ment. Szívesen alapozott a közelebbiek, Mikó Imre, Bözödi György és Tamási Áron hagyatékára, akinek Szülőföldem (1938) című művét tartja a műfaj legpompásabb remekének, amelyben „a szociográfiai és szépprózai eszközök egymásra épüléséből született vallomása látszólag szűkebb környezetéről szól, valójában azonban koncentrikus körök módján szélesül az ábrázolás a közvetlen tapasztalatok leírásán túl az író reflexióiban, gondolatfutamaiban, néha frappáns megjegyzéseiben. (…) A kedves vagy riasztó tapasztalatok mögött ott van az éber figyelem, amely azokat az erővonalakat kutatja, amelyek az erdélyi népek összetartozását, szükségszerű békés egymás mellett élését sejtetik egy boldogabbnak remélt jövőben.”
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján közösségi szinten is igyekezett kibontakozni. Próbálta kamatoztatni elképzeléseit. Mondhatjuk, hogy „civil aktivista” volt, bár akkor ezt a kifejezést nem ismertük. Korábbi tapasztalatai alapján, amikor Zerind városában a helyi képtár létrehozásán bábáskodott (1974), oszlopos tagja volt annak a „szervezőbizottságnak”, amely – Nagy Attilával, Maszelka Jánossal, Kedei Zoltánnal vállvetve – létrehozta a ma is működő homoródszentmártoni alkotótábort, amelynek hozadéka egy olyan műtárgygyűjtemény, amilyennel kevés község büszkélkedhet. Kezdeményezője volt – ugyancsak a legszűkebb pátriájában – olyan értelmiségiekkel való együttléteknek, amelyeken a két Homoródmente közösségeinek lakói Demény Lajos, Sütő András, Kányádi Sándor, Gelu Păteanu munkásságával ismerkedhettek, oly módon, hogy az alkotók személyesen is találkozhattak az itt élő emberekkel. Nyilvánvaló, hogy egy idő után a hatóságok felfigyeltek erre a mellékes „népfőiskolai tevékenységre”, amely kilógott az akkori elvárások sorából. Egy idő után „kitiltották” erről a vidékről, mint ahogyan a Csángóföldről is, ahol ugyancsak voltak az átlagos riporteri munkán túli közösségfejlesztői próbálkozásai.
Az 1989-es rendszerváltás cezúra volt Cseke Péter életében. Életművében is. Ekkor nyílik lehetősége oktatói szerepet vállalni a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Részt vesz az egyetemen belül az Újságírói Tanszék létrehozásában, felépítésében, a Hungarológiai Tudományok Doktori Iskolájának tagja és egyúttal a Korunk szerkesztője is ettől kezdődően. Idevonatkozóan szerencsés idéznünk az egykori tanítvány, Sándor Krisztina politológus, publicista laudációját, amely most, a székelyudvarhelyi ünnepségen hangzott el: „Különösen hálás lehet neki az erdélyi magyar irodalmat szakmailag megközelítő kutatói közeg, hisz számtalan olyan erdélyi író munkásságáról értekezett már tanulmányaiban, akik meghatározták a 20. század irodalmi életét. Valószínűleg kevés újat mondhatunk neki Horváth Istvánról, Jancsó Béláról, László Dezsőről, Balázs Ferencről, Tamási Áronról, Beke Györgyről, Szabó Gyuláról, Páskándi Gézáról, a Tizenegyek és az Erdélyi Fiatalok írói csoportosulások tagjairól.” Tegyük hozzá, hogy az eddig megjelent köteteiben – amelyek sora szám szerint közelít a húszhoz – sok fontos vonatkozást, dokumentumot, értelmezést közölt velünk a transzszilvanista elődökről. És ez már az irodalomtörténész Cseke Péter! Ma is a helyesen értelmezett, a Kiáltó Szó szellemében működő transzszilván szellemiség jegyében képzeli el kultúránk jövőjét. A faluét is. „Falvaink soha nem látott válságot élnek át, széthullnak, atomizálódnak a közösségeik. Az író – tegyük mi hozzá: a népi író – ma nem sokat tehet. A pár száz példányban megjelenő könyvek tényeket tartalmaznak, azzal a fajta látásmóddal íródnak, amelyből világosan kiolvasható a pesszimizmus. A megmaradás, a megtartás közös feladat lehetne, ha lenne hozzá összefogás a tétovázó helyi vezetés, a gazdasági tényezők, az egyházak és az értelmiségiek részéről” írja és vallja. A Cseke Péter-i életmű tulajdonképpen egy interdiszciplináris lármafa. Létkérdéseink minden sorából ránk szegeződnek, s tudjuk, hogy a válasz rájuk is komplex és csakis közösségi szinteken működhet. Csak úgy igaz. Csak úgy helytálló.
A mostani ünnepség végén megkérdezték az ünnepeltet, hogy mi lesz azzal a munkával, amelyre hosszú évek óta készül. Történetesen egy olyan összegző tanulmánykötetről lenne szó, amelyben a Homoródmente történetét, népességének alakulását, szociográfiai-demográfiai helyzetét tekintené át a múltból merített ismerethalmaz és a legújabb statisztikák tükrében. Az ünnepelt bevallotta, hogy sokkal nagyobb ez a feladat, mint gondolta. A vonatkozó jegyzetek és dokumentumok meghaladják a négyszáz oldalnyi terjedelmet. És az adathalmaz folyamatosan bővül. Bevallotta azt is, hogy – amikor képzeletben és valóságosan is – ezeken a tájakon jár, személyes emléktöredékek, gyermekkori élmények, arcok, emberek bukkannak fel a múltból, s az is elképzelhető, hogy évtizedek múltán szükség lesz a lírai és a szépírói érzékenység feltámasztására. Így vegyes műfajúnak, igencsak egyedinek ígérkezik ez az új kötet. Szintézis lehet. Azt is elmondta, hogy szívet szaggató, amikor látja az omladozó portákat, az elhagyott iskolaépületeket, az apadó népességű falvakat… Nagyon más ez a ma mutatkozó falusi világ…
A díszpolgári oklevél átadását követően Jakab Attila polgármester megjegyezte, hogy tizenkét faluja van a községnek, egyik-másik település valóban elöregedett, igen kevesen lakják, de a községi összesített mutatók a tavalyi évben pozitív szaporulatot mutatnak. Készülni kell a jövőre. És egyáltalán nem mindegy, hogy a tenni vágyást követően milyen cselekedetre sarkallók lesznek a mozdulataink. Ebben Cseke Péter eddigi és ezután születő munkái egyaránt segíthetnek.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek