Lakossági fórumok

Udvarhelyszék

81

Jelenleg közel ötven útszakasz felújítására kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa – hangzott el az Udvarhelyszéken az útjavítás, útkarbantartás témakörben szervezett lakossági fórumokon.

A hétvégén Etéden és Fir­tos­váralján tartottak falufórumot, ahol az Etéd–Atyha közötti, 136A jelzésű megyei út, illetve a Firtosváralján áthaladó, 136B jelzésű út felújítási terveit ismertették a megyei tanács vezetői. Előbbi több mint hét kilométeres, míg utóbbi több mint nyolc kilométer hosszú szakasz. Mindkét úttal az Udvarhelyszéki RMDSZ szervezetének javaslatára kezdett el foglalkozni a megyei önkormányzat.
A fórumokon elhangzott, hogy Hargita Megye Tanácsa jelen pillanatban közel ötven útszakasz felújítására rendelkezik megkötött szerződéssel. Ebből 16 szakaszon már a munkálatok valamely fázisába értek, további 24 szakasz esetében folyamatban van a műszaki terv elkészítése, hét szakaszra pedig a műszaki szakértői tanulmányokat készítik.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy több megyeiútszakasz felújítása vagy elkezdődött, vagy tervezés alatt van a megye nyugati csücskében. Meglátása szerint ez amellett, hogy összeköti a térség településeit a Székelyföld többi részével, gazdasági fellendülést hozhat.
A többi érintett településen is szerveznek lakossági fórumokat a közeljövőben.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.