Kurzuszáró hangversenyek

30

A Régizenei Nyári Egyetem idei kurzusai között újdonságként szervezett orgona, illetve kórus és karvezetői mesterkurzusok záróhangversenyét tartották meg többek között tegnap a csíkszeredai
Millenniumi-templomban. A kurzusok keretében a Régi­zene Fesztivál idei tematikájához híven főként a Kájoni-kódexben található zeneműveket tanulták meg és adták elő.

A Millenniumi-templomban Filip Ignác művészeti vezető köszöntötte a diákokat, tanárokat és a hallgatóságot, majd átadta a szót Széplaki Zoltánnak, aki a Furulya, reneszánsz fuvolaconsort és kamarazene mesterkurzust tartotta, tanítványai pedig 16. századi műveket adtak elő többek között két reneszánsz fuvolával.
Ezt követően a rendkívül népes, 24 tanulót számláló kórus és karvezetői mesterkurzus tanulói adtak elő négy kórusművet. Kovács Gábor karvezető, oktató ki is fejtette: rendhagyó eset, hogy ilyen sokan eljöttek a kurzusra. A kórus négy darabot adott elő, ebből az egyiket Csörsz Rumen István Reneszánsz együttes mesterkurzus hallgatóinak hangszeres kíséretével.
– Különlegességekkel készültünk a Kájoni-kódexből, többek között olyan csatatáncokkal, amelyek latin nyelvű vallásos, adventi témájú szöveget kísérnek – jegyezte meg a karvezető.
Az orgonakurzust vezető Ursula Philippi orgonaművész is felkonferálta tanítványait, akik szintén többnyire a Kájoni-kódexben található műveket adtak elő. A fellépők között volt a 11 éves Csomós Dávid is, akinek jelenléte az oktató számára is különleges volt, hiszen mint mondta, még nem dolgozott gyermekekkel, mert „az orgona felnőtteknek való hangszer”. A fiú egy brassói evangélikus szerző művét, valamint a Kájoni-kódexben található Lapockás táncot adta elő.
A kurzuszáró hangversenyek ma 11 órától, majd pedig 15 órától a Márton Áron Gimnázium dísztermében folytatódnak, ahol a további mesterkurzusok hallgatói mutatják meg, hogy mit tanultak az elmúlt hat napban. A Régizenei Nyári Egyetemet a Barokk fesztiválzenekar 20 órakor, a Szent Ágoston-templomban kezdődő koncertje zárja, a Régizene Fesztivál azonban vasárnapig folytatódik.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek