Kurdok és koreaiak az ellenfelek

38

Május 29. és június 5. között Szuhumiban és Gagrában rendezik a Független Labdarúgó Egyesületek Szövetsége világbajnokságát, amelyen részt vesz Székelyföld válogatottja is. A Jakab Zoltán által edzett székely csapat a kurdokkal, illetve a Japánban élő koreai kissebbség csapatával került egy csoportba.

Székelyföld válogatottja három rangos tornán is részt vesz idén
Székelyföld válogatottja három rangos tornán is részt vesz idén

Abházia fővárosa, Szuhumi, valamint Gagra ad otthont május 29. és június 5. között a Független Labdarúgó Egyesületek Szövetsége (ConIFA) világbajnokságának, amelyen Székelyföld csapata is részt vesz. A ConIFA-nak 34 tagja van – Európából 19, Ázsiából kilenc, Afrikából négy, Észak-Amerikából két csapat –, ám 103 csapat szerepel a szervezet listáján. A vébén 12 csapat vesz részt, a csoportok sorsolását az interneten keresztül bonyolították le április 1-jén Per-Anders Blind ConIFA-elnök vezetésével.
Székelyföld válogatottja a B csoportba kapott besorolást, a Jakab Zoltán által irányított csapat Kurdisztán, valamint Zaicsi (a Japánban élő koreai kisebbség) gárdáival játszik a csoportkörben.
Az A jelű hármasban Abházia, Chagos-szigetek és Nyugat-Ör­mény­ország, a C csoportban Észak-Cip­rus, a Roma válogatott és Raetia, a D jelűben pedig Padzsáb, Lappföld és Szomáliföld csapatai játszanak majd.
Felkészülésképpen a székely válogatott Vatikánban vesz részt egy négycsapatos tornán május 9. és 12. között, ahol a házigazda Svájci Gárda, a magyar cigányválogatott és a magyar koronaőrség csapataival játszik Jakab Zoltán együttese. A tervek szerint május 11-én délelőtt Ferenc pápa is fogadja az együtteseket. A Székely válogatottnak az abháziai lesz a második nagy tornája, tavaly a csapat a debreceni Európa-bajnokságon az utolsó helyen zárt.
Jakab Zoltán a vébével kapcsolatosan azt mondta, a csapatszervezéssel foglalkozik és azt ígérte, a lehető legjobb játékosállománnyal akar Abháziába utazni. „Jelenleg van egy ötvenfős listánk, de még kérdés, hogy kikből fog állni a válogatott, klubjaik elengedik-e a játékosokat, hajlandók-e eljönni velünk. Nagyon problémás eljutni Abháziába, hiszen vízumra is szükségünk lesz” – mondta a székely válogatott edzője.
Idén még részt vesz egy tornán a székely csapat, hiszen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság alatt, június 18. és 28. között Dél-Tirolban rendezik az európai kisebbségek bajnokságát, az Europeadát. Székelyföld az A csoportba kapott besorolást az egyik rendező csapat, az I Ladin kisebbség, valamint a krími tatárok és a görögországi törökök ellen. A találkozóknak St. Vigil in Enneberg falu ad otthont.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.