csütörtök, november 26, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Kupameccs Konstancán

Nehéz hét elé néz a Szé­kely­ud­varhelyi KC férfi kézilabdacsapata, amely elutazott a Fekete-tenger partjára, ahol a Konstancai HC ellen veszi fel a harcot a Románia-kupa negyeddöntőjében. A tét a Final-Fourba jutás. A találkozót követően az ország másik felébe, Szatmárnémetibe utaznak hiszen szombaton már itt játsszák első román bajnokiját a tavaszi idényben.

Kezdődik a tavaszi idény a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata számára. A majdnem egy hónapos felkészülési időszakot követően ismét fel kell venniük a harcot az ellenlábasokkal szemben. A tavalyi év a Románia-kupa-találkozóval ért véget, az 2017-es esztendő ezzel indul. Aztán a bajnokság alapszakaszával folytatódik.
A versenykiírás szerint az SZKC ezen a héten két mérkőzést játszik, ráadásul mindkettőt idegenben. A Románia-kupában a negyeddöntőben a Konstancai HC otthonában lépnek pályára a fiúk. A párharc győztese bejut a Final Fourba, azaz a négyesdöntőbe. Az év első meccsét ma 17 órától rendezik. A tervek szerint a mérkőzést élőben közvetíti a Digi Sport és a Dolce Sport tévétársaság.
Sok pihenő nem lesz az SZKC számára, a hétvégén már folytatódik a román élvonalbeli bajnokság alapszakasza. A 17. forduló összecsapását a Szatmárnémeti CSM-nél játssza a Vlad Caba által felkészített együttes. E találkozót február 4-én, szombaton 17 órától rendezik.
Az SZKC ez a pár nap alatt összesen 1662 kilométert tesz meg, míg végül hazaérkezik Székelyudvarhelyre, várhatóan vasárnap délelőtt.

HN-összeállítás

Kapcsolódó cikkek:

14,236RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb