Különdíjas gyergyóújfalvi tanuló

Kárpát-medencei prózafelolvasók versenye

897

Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a magyarországi Kiskunhalason a Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyét, ahol Erdélyt a gyergyóújfalvi Elekes Vencel Általános Iskola három hetedik osztályos tanulója, Sólyom Anita, Bajkó Tímea és György Szabolcs képviselte – utóbbi különdíjban részesült.

Amint arról a helyi érdekeltségű Halasmédia beszámolt, a kiskunhalasi Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület már indulásakor felvállalta az Erdélyi Helikon írói műveinek bemutatását, és a hagyományt ezúttal is továbbvitték.
A versenyen két korosztályban indultak a diákok: az általános iskolások Wass Albert Mesék könyve, míg a középiskolások Nyirő József A sibói bölény című művéből olvastak fel. A szakmai zsűri korosztályonként díjazta az első három helyezettet, ugyanakkor számos különdíjat is kiosztottak – a Halasi Csipke Közalapítvány díját a gyergyóújfalvi György Szabolcs kapta.
– Nagyon megható volt. Az irodalmi összeállítás Trianont idézte, Wass Albert meséi pedig csodás erdeinkbe repítettek. Melegség öntötte el a szívemet, hallgatva az erdők meséit az újfalvi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki gyerekek szájából. Örültünk egymás sikerének és büszkén énekeltük a himnuszunkat – fogalmazott lapunknak Simon Katalin, a gyergyóújfalvi Elekes Vencel Általános Iskola aligazgatója.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek