Külön bejáratú aggodalmam

27

Mióta teljesen átvette az irányítást a közbeszéd fölött a koronavírus nem győztem eleget hangsúlyozni a Hargita Népe hasábjain, hogy a pániknál rosszabb választ nem adhatunk a világjárványra. De ez nem jelenti azt, hogy nem veszem komolyan azt a fenyegetést ami ez a rohadék fertőző betegség jelent. Hiába ráz ki a hideg is a hivatásos pánikkeltők hatásvadász szólamaitól, attól még el kell ismernem, hogy a koronavírusban semmi vicces nincs. Felelőtlenség lenne félvállról venni. Nem csak azért, mert idősebb korú szeretteink, barátaink valós veszélyben vannak. Ennek az agyrémnek ugyanis gazdasági hatásai is lesznek. Tudom nem mondtam ezzel semmi újat. De megvan a külön bejáratú aggodalmam. Persze az csak csepp a tengerben, az emberi élet mindennél fontosabb. Mégis nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a járvány gazdasági árát elsősorban a vendéglátóipar fogja megfizetni. Csíkszeredában is sokan élnek vendéglátásból és nem tudok nem szolidáris lenni velük. Lehet persze legyinteni, hogy ugyan már, ez a legkevesebb baj ami érhet bennünket. De a járvány előbb-utóbb véget fog érni és nem mindegy, hogy hol tartunk akkor. Vasárnap Székelykeresztúrról jöttem vissza Csíkszeredába és fél úton Székelyudvarhelyen megittam egy kávét amíg a vonatra vártam. Az úri közönség jókedvűen beszélgetett. – Nem baj, ha karanténba zárnak, csak adjanak pálinkát is – szólalt meg a sztoikus bölcs egyikükben. A társa azonnal hozzáfűzte:– s hozzá valami fehérnépet. Jót nevettek mind ketten. Aztán már Szeredában kedves ifjú kollégám jegyezte meg, hogy mi lesz, ha bezárnak a kocsmák. Unatkozni fogunk. Nagyon könnyű legyinteni ezekre a sirámokra. A vendéglátóipar társadalmi szerepét még se becsülném le. Az ember ugyanis társas lény és éppen a kávézók, kocsmák, kultúr-bisztrók segítenek kapcsolatot teremteni egymással. Szurkolok nekik, hogy átvészeljék a rájuk váró nehéz időszakot. Tuskó Hopkins – Rejtő Jenő enyves kezű regény hőse – szavaival csak annyi tudok üzenni: fel a fejjel!

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.