Kubinyi Anna: Üzenő textilek. Album

40

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt.

Más nem is lehetne a felelős kiadó, mint ő maga, hiszen mindig vigyázott a legapróbb részletekre. Így az egyik legszebb képzőművészeti albumban, amit valaha is a kezemben foghattam, valóban, minden a helyén van. A könyv tipografizálása, az üres és a szöveges vagy a reprodukciós felületek aránya, az egymással szembeni oldalakra átterjedő kompozíciók, a részletek kiemelése, a színek egymáshoz viszonyított hatásai. Vagy Kubinyi Anna (1949–2015) gondolatai a művészet szerepéről, az életről, a hagyományokról, az egyetemességről. 2007-ben, Sepsiszentgyörgyön figyeltem fel a kiállítására, én ilyen, a természetnek és az idők mélyének motívumkincséből fakadó textilvilággal még nem találkoztam, és ráadásul a nehezen kezelhető kenderből, miközben maga színezte, maga szőtte, maga tette térhatásúvá minden alkotását. Meghívtam Csíkszeredába, najd sokat leveleztünk: először rajzoltam meg valakinek elektronikusan a Kriterion Ház kiállítótermét, valamennyi méretével egyetemben, először írtam arról, a nap különböző szakaszaiban hogyan esnek be az ablakon a fények, és amikor elhozta a munkáit, ragaszkodott ahhoz, hogy mindent ő tegyen a helyére. A megnyitón, az albumban angolra és franciára is lefordított szövegemben arról beszéltem, hogy lámcsak a magas kultúra, akárcsak Bartók munkásságában, miként képes a népi kultúrát ország- és nemzethatárokon túl egyetemessé kiterjeszteni. Térplasztikái, rusztikus fogantatású textilfelületei akkor már bejárták a világot, több nemzetközi intézményben is végleges otthonra leltek. Sok-sok székelykapuhoz elmentünk a kiállítást követően, és az elkövetkező években a látottak mind-mind beépültek a munkásságába, olyannyira Székelyföld és Erdély szerelmese lett, hogy azután évente többször is visszatért, művésztáborokban is dolgozott, és indiai útja után, 2014-ben, amikor Kőrösi Csoma Sándor emlékének adózott csodálatos alkotásokkal, megannyi munkáját elhozta a Csíki Székely Múzeum kiállítótermeibe, olyan vetített képes előadást is tartva, hogy végeztével a nagy tömegből senki nem akart megmozdulni. Pedig akkor már tudott a betegségéről, de még csak sejteni sem engedte senki számára. Élete utolsó éveiben megkapott minden nagydíjat: Prima primissima, Kossuth-díj, sőt még halála után a Magyar Örökség díjat is. Alighanem a Székelyföld is tartozik neki valamiféle hivatalos elismeréssel, hiszen annyi itt fogant, felületes benyomások alapján összeeszkábált magyarországi tucatkönyvtől, érzelgős fotóktól, festményektől vagy más alkotásféléktől csillagászati távolságra, Kubinyi Anna valóban azon ritka művészek egyike, aki a közösség lelkébe látott, és onnan hozta felszínre létének örök érvényű, időket túlélő motívumait. Ha élne, minden bizonnyal két lányával együtt eljött volna a csíksomlyói pápalátogatásra és pünkösdig, minden hajnalban feltűnésmentesen kigyalogolt volna a hegyre, hogy apró részleteiben is felfigyeljen mindarra, amit talán mi már észre sem veszünk.

Kubinyi Anna: Üzenő textilek. Album. Mester Nyomda, Budapest. Felelős kiadó: Kubinyi Anna, terv: Bárd Johanna, fordítás: Désfalvi Tóth András, Michael Kando, fotók: Fényes Gábor, Szelényi Károly.

Székedi Ferenc

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek