Kreativitás, jókedv, közösségi élmény

IX. Kerge Olimpia

411

Kergemobilok váltották fel a síléceket a hargitafürdői Csipike pályán. Az elmúlt hétvégén ugyanis kilencedik alkalommal nyitotta meg kapuit a nagy népszerűségnek örvendő Kerge Olimpia. A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, a Csíkcsicsói Közbirtokosság, valamint Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának közös rendezvényére idén tizenegy lelkes csapat nevezett be, akik közül a csíkmadarasi Székely Titanic legénysége vitte haza az első díjat.

A székelyek saját fejlesztésű Titanicja. Becsületükre váljék, hogy még az eredeti sem nyert soha olimpiát Fotók: László F. Csaba

Azok az érdeklődők, akik nem a reggeli órákban érkeztek Hargitafürdőre, zarándoklatos lelkülettel léphettek be a szombati Kerge Olimpia helyszínére. A nagy népszerűségnek örvendő programra ugyanis korán érkeztek a veterán szurkolók, így délben már csak kiadós séta után lehetett megközelíteni a Csipike pályát.
Ez alól lapunk sem volt kivétel, hiszen közel négy kilométert gyalogoltunk, mire átléphettük Hargitafürdő határát. A forgalmat rendőrök irányították, akik a torlódás elkerülése érdekében félreállították a helyszínre érkező autókat, egészséges túrázásra ösztönözve a benne ülőket. Panaszra nem volt okunk, hiszen a fenyvesek között is hétágra sütött a nap.

Kint hagytuk a valóságot
Minél közelebb értünk a kergék által uralt sípályához, annál jobban megértettem a Budapest Park szlogenjét: „Hagyd kint a valóságot!” A hirtelen előtörő nyári emlékek csak néhány másodpercig vették át elmémben az uralmat, de ez idő alatt rájöttem, hogy az elém táruló látványhoz el kell engednem minden megszokott, ismert normát.
Miért? Hát, enyhén szólva is szürreális volt a Csipike pálya szombati arculata. A síző turisták helyét ugyanis nem akármilyen járgányok vették át: hajó, tank, autó, kád, csónak – csak néhány a felsorakozott olimpiai járművek közül. Több százan gyűltek össze, és figyelték a hóban csúszkáló „kergemobilokat”, szurkolva a legötletesebb kivitelezőknek.
A versenyzők közül elsőként a csíkmadarasi önkéntes tűzoltokból álló csapatot „szólítottuk le”, akik egy használaton kívüli lakókocsit alakítottak át olimpiai járgánnyá. A Szűzoltók nyolctagú csapata jókedvűen, és nevükhöz méltó büszkeséggel készültek a lecsúszásra. „Két hét és hét délután” kellett ahhoz, hogy megalkossák a kergemobilt.
A lelkes fiatalok járműve nehezen indult el ugyan, mégis sikeresen beért a célba, minden bizonnyal a közönség soraiból záporozó hógolyóknak köszönhetően. A hangulathoz hozzátartozott ez a fajta „támogatás” is, amelyet egyes jelenlévők nehezményeztek.
– Tavaly is hógolyóval dobálták a résztvevőket, nem irigylem őket. Amikor egy vizes, kemény hógolyóval eltalálnak, nem kellemes érzés – jegyezte meg egy jelen lévő anyuka. A verseny azonban nem állt le néhány hógolyó miatt.

A futamgyőztes hajót mentőcsónakok is kísérték. Bár a túlélésre az sem volt garancia…

Semmi nem az, aminek látszik
Senki nem lepődött meg azon, hogy németek tankkal készülnek területet hódítani Hargita megyében, ennek oka minden bizonnyal az volt, hogy felmenőik székely gyökerekkel rendekeztek. A Kelekótya Miliția hattagú csapata ugyanis Csíkmadarasról érkezett megregulázni a kerge versenyt.
Bálint Edmond lapunk érdeklődésére elmondta, két hét alatt készítették el a harci járgányt, és nagyon szeretik a Kerge Olimpia hangulatát. A csillogó szemű német tiszt igen kedvesen nyilatkozott, de nem ismert tréfát, ha a győzelem volt a tét. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, minthogy a csapata előtt állomásozó Székely Titanic legénységét majdhogynem a „hóval tette egyenlővé.”
Véletlen volt csupán, mégis nagyot derültek a jelenlévők, amikor a motorral felszerelt tank kissé irányíthatatlanná vált. Ekkor a harmadik madarasi csapat felé csúszott, és többen nevetve felkiáltottak: „Németország sülyesztette el a Titanicot, nem egy jéghegy!”
Ez az önfeledt mókázás jellemezte az egész délutánt, amelynek csúcspontja az említett hajó lecsúszása volt. Ifj. Antal József, a Székely Titanic legénységének tagja elmondta: a fedélzeten lévők nem az elsüllyedésre törekednek. Mint kiderült, ez a csapat is két hét alatt építette meg a járművet, a barkácsoláshoz 37 tagjuk járult hozzá.

Kis járművekkel sem volt szégyen lesiklani. Improvizált szórakozás

– Az eredeti Titanic nagy legénysége ösztönzött arra, hogy mi is sokan legyünk, főleg, hogy tavaly mi voltunk a legnépesebb létszámú csapat a versenyen. Nem győzni jöttünk, szeretünk itt lenni – közölte ifj. Antal József, mit sem sejtve abból, hogy idén mégis ők viszik haza a fődíjat.
A méretes hajón nemcsak tengerészek utaztak, de az ikonikus figurákká vált zenészek is, sőt Leonardo DiCaprio és Kate Winslet madarasi képviselői is lázasan ölelkeztek a hajó orránál. A biztonság kedvéért mentőcsónakkal is felszerelkezett a merész csapat, szerencsére nem kapott léket egyik jármű sem.

Voltak, akik komoly üzenettel érkeztek
A jelen lévő gyermekek serényen szolidarizáltak a csúszkáló versenyzőkkel, hiszen minden egyes alkalommal, amikor egy ker­gemobil elindult a sípályán, egy óvodás hasra esett a hóban. Ezt persze nem láthatták az ambíciós versenyzők, de érezni lehetett a szurkolók támogatását, és nemcsak hógolyó-szempontból.
A Csipike pályán tehát volt minden, de csodálkoztunk volna, ha épp a Szentatya nem látogat el erre a rangos eseményre. Nemcsak egy, de két Ferenc pápa is megáldotta a versenyzőket. Amíg az egyik pápamobil már javában száguldott a domboldalon, addig a másik vatikáni-madéfalvi csapat várt a sorára.

Az ügyeletes pápához odalépve meglepő válaszokat kaptunk. Amíg az egész rendezvényt a „megkergülés” jellemezte, egyes résztvevők a lehető legnagypbb komolysággal és mély meggyőződésből gyarapították a versenyzők sorát. Szentes Antal, aki nevetve I. Antal pápa néven mutatkozott be, kérdésünkre így nyilatkozott:
– Pápales néven indultunk ebben az évben, egyébként mi vagyunk a címvédők. Már a kezdetektől részt veszünk az olimpián, és mindig lelkesen készülünk a megmérettetsére. Úgy gondoljuk, hogy Ferenc pápa csíksomlyói látogatása különleges, és meghatározó esemény, és jelenlétünkkel arra szeretnénk biztatni az embereket, hogy higgyenek a Jóistenben, és kövessék hitünk tanítását – mondta elérzékenyülve, majd átnyújtott egy Ferenc pápát ábrázoló képet.
Ez a hozzáállás meglelepő volt, de jó volt látni, hogy az abszolút hülyeség tengerében is vannak, akik valódi elhivatottsággal horgonyoznak le. S habár ez a hajós metafora nem a pápamobil legjobb leírása, mégis érzékelteti a lényeget. A rendezvényre a barátom is elkísért, aki először vett részt a Kerge Olimpián. Hazafelé sétálva elmondta: lenyűgözőnek tartja azt, hogy időt és energiát nem sajnálva fognak össze az emberek, és építenek teljesen újragondolt járgányokat. „Ez a közösségépítés új szintje, amikor egyetlen pillanat megélése hozza össze a csapatokat. Kerativitás, jókedv, közösségi élmény” – összegezte a látotattakat.
A valóságot kint hagytuk tehát az idei Kerge Olimpián, amely a bolondozáson túl is értékes pillantokat adott a résztvevőknek.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek