2021, január 18, hétfő.

Közösségi összefogás a virtuózokért

[dropcap]S[/dropcap]zékelyföldi turnén mutatkoztak be a Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató műsorának fiataljai. Augusztus elején Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön a helyi zenekarokkal közösen koncerteztek. A Virtuózok stábja a koncertkörút során előválogatást is tartott, hogy a tehetségkutató műsor hamarosan induló, második szériájába a székelyföldi tehetségek is bekapcsolódhassanak.
A meghallgatáson 31 tehetség vett részt Csíkszeredában, a Nagy István Művészeti Középiskolában, Székelyföld minden szegletéből, de a Partiumból is. A nyár végi koncertkörút jótékonysági célt is szolgált: a hangversenyek bevételét ugyanis a Szent Ferenc Alapítvány gondozottjainak ajánlották fel az szervezők. Molnár Levente világhírű operaénekes ötlete alapján a műsor címe is ezt a szándékot kívánta erősíteni: Gyerekek a gyerekekért.
A szervezőcsapat ezúton is szeretné megköszönni az alábbi intézmények, cégek, magánszemélyek támogatását: Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Sógor Csaba – ENP Képviselőcsoport, Európai Parlament, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Székelyudvarhely Önkormányzata, Csíkszépvíz Polgármesteri Hivatala, dr. Verestóy Attila szenátor, Nagy István Művészeti Szakközépiskola, Hargita Megyei Művészeti Népiskola, Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, Csíki Székely Múzeum, a Csíksomlyói Ferences Kolostor, Metrolex Kft., Interflon Kft., Rogranex Kft., Topo Service, ING Service, Csíki Közbirtokosságok Egyesülete, Forma-Con Kft., Impex Aurora, Alutus Nyomda, Borospataki Skanzen Panzió, Comaren Kft., Harmopan Rt., Hunguest Hotel Fenyő, Mineral Quantum Kft., Arterimpex Kft. – Benedek termékek, Authentic Meat Kft. – Székely Falat, Amigo & Intercost, Ikos Konf Kft., Norada Rt.
A támogatás nagymértékben hozzájárult, hogy az itthoni komolyzenei tehetségek a Virtuó­zok székelyföldi turnéja által le­he­tőséget kapjanak arra, hogy nemzetközi szinten is felfigyeljenek rájuk, méltó módon képviseljék közösségüket. Ugyanakkor támogatóink által, Erdély felkerült a nemzetközi komolyzene térképére is. Köszönet, hogy szívügyüknek tekintik e nemes célt.

A szervezők nevében, Bodi Ildikó,Csíkszereda

lev_virtuozok_sz_BA

Kapcsolódó cikkek:

14,316RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb