Közösségi ház épül Gyergyótölgyesen: Szórványban összetartó erő az egyház

41

Közösségi házat építenek Gyer­gyó­tölgyesen, ami otthont ad majd a kisebbségben lévő magyar nemzetiségű lakosok programjainak, találkozásainak. A község 2893 összlakosságából mindössze 807-en magyarok, akik a templomban találkoznak hétről hétre, és itt élik meg nemzeti összetartozásukat.

Tavaly kezdték az építkezést, idén tavasszal elkészülhet                                                      Fotó: László F. Csaba

Gyergyótölgyesen jártunk, ahol a helyi katolikus plébános, Márton István az egyházközség életéről, programjairól mesélt lapunknak. Mint kiderült: tavaly elkezdték egy közösségi ház építését a plébánia udvarán, ami a magyar nemzetiségűek találkozóhelye lesz majd.
– A volt katolikus iskola épületét 1948-ban államosították és azóta sem adták vissza az egyháznak, így szükség van egy olyan épületre, ami otthont ad programjainknak – mondta lapunknak a plébános. Hozzátette: a közösségi ház építését legnagyobb részt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a megyei tanács támogatásából finanszírozzák. Az új létesítmény 60-70 személy befogadására lesz alkalmas, ahol hittanórákat, táncpróbákat, előadásokat, idősek napi programokat tartanak majd. Reményeik szerint tavasszal befejezik a munkálatokat, hiszen már csak a külső díszgerendázás, a mellékhelyiségek burkolása és a belső terem felső részének szigetelése van hátra.
– Jelenleg 887 hívő tartozik a helyi római katolikus egyházközséghez, beleértve a gyergyóhollói, recefalvi és hágótői lakosokat – jegyezte meg a plébános. Kiemelte: az egyházi életnek összetartó ereje van, hiszen a magyar kisebbség a templomban, illetve az egyházi programokon találkozik egymással és éli meg nemzeti hovatartozását. Az egyházon belül kórus működik, illetve néptánccsoport a gyerekeknek, hogy a népi kultúrát magukba szívhassák, megőrizhessék. Ezenkívül szüreti felvonulást, szüreti és farsangi bált is szerveznek az egyház tagjai. A hívek 70 százaléka szoros kapcsolatot ápol az egyházzal, a hittanórákon is rendszeresen részt vesznek a gyerekek. Hobaj Imre, a templom gondnoka is bekapcsolódott beszélgetésünkbe, mint mondta: 23 évvel ezelőtt a községben 1200 katolikus volt, de számuk azóta is évről évre csökken, ami egyrészt a negatív népszaporulatnak, másrészt pedig a fiatalok elvándorlásának tulajdonítható. Benő Róbert egyháztanácsos is kifejtette véleményét, miszerint: a hívek számának csökkenését az fordíthatná meg, ha új munkalehetőségeket hoznának létre a községben és környékén.

Barabás Emőke

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek