Közös gondok

31

Az új évben első alkalommal találkoztak, tanácskoztak az ud­var­hely­széki települések polgármesterei. A Küküllő­kemény­falván tartott pénteki meg­beszélésen a pályázati útvesztők és a vízszolgáltatás gondjának orvoslása került terítékre. Van megoldás.

A térség polgár­mesterei rendszeres találkozójának ez évi első állomását a Fenyéd községhez tartozó Küküllő­kemény­falván tartották. A zárt körű tanácskozáson húsz település elöljárója, a megyei tanácsosok, képviselők vettek részt, jelen volt dr. Verestóy Attila szenátor is – számolt be a részletekről Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. A fórumon megvitatták a térségben levő kisebb településeken levő vízszolgáltatással és a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos gondokat.
A korondi polgármester javaslatára került terítékre, a résztvevők egyhangúan támogatták a többlépcsős, hosszadalmas és bonyolult, az uniós pályázatokon való részvételt is sok esetben kockáztató közbeszerzési eljárásokra vonatkozó törvény módosítását. Egyetértettek abban, hogy a gyorsabb, rövidebb procedúra nagyban segítené azoknak a nagy volumenű, költséges beruházásoknak a megvalósítását, amelyeket saját büdzséből nem, csak pályázati forrásból tudnak finanszírozni az önkormányzatok. Bíró példaképpen a saját hatáskörébe tartozó, sokat mediatizált, a Felsőboldogfalva határában, a 131-es megyei úton levő megcsúszott útszakaszt említette. A kb. 100 méteres szakasz a biztonságos közlekedést, az arra járók testi épségét is veszélyezteti, s bár a javításához szükséges becsült 700 ezer lej+áfa pénzösszeg lehívásához szükséges dokumentációk előkészítéséhez már tavaly augusztusban nekiláttak, még nincs vége a folyamatnak.
– A szakértői véleményezés decemberre készült el, hátravan még a vízügyi, környezetvédelmi jóváhagyások beszerzése, a tervezésre és kivitelezésre vonatkozó licit meghirdetése. A megvalósíthatósági tanulmány valószínűleg a februári megyei önkormányzati ülésen fogadjuk el, és ha a minden jól megy, áprilisban kezdődhet el az útjavítási munkálat – részletezte az alelnök.
A tanácskozás másik témája az udvarhelyszéki kis településeken levő, a Kisvíz programban épített, de nehezen karbantartható vízhálózatok problémája volt. Bíró közölte: körvonalazódott egy, a jelenlevők által is támogatott javaslat, miszerint ezeknek az ivóvíz- és csatornahálózatoknak a javítását, felügyeletét egy, a megyei önkormányzat által létrehozandó, 5-6 alkalmazottal működő szakcégre bíznák, így egy kézbe kerülne a szolgáltatás.
Továbbá felmerült egy másik térségi szolgáltató létrehozása is, amely azoknak a településeknek a víz- és szennyvízhálózatát tartaná karban, amelyek nem tartoznak a HARVÍZ szolgáltatóhoz.
Ez ügyben a székelyudvarhelyi és a megyei önkormányzattal, illetve a HARVÍZ szolgáltatóban többségi tulajdonnal rendelkező Csíkszereda polgármesterével, Ráduly Róbert Kálmánnal is egyeztetnek, hiszen „ez a cég nem a HARVÍZ ellenében, hanem annak kiegészítéseként működne” – közölte Bíró Barna Botond alelnök.
A Borboly Csaba megyeelnök által a korondi Séra-ház ügyében folyó per megszüntetésére kapott megbízással kapcsolatosan azt mondta: még egyszer hangsúlyozni kívánja a térség álláspontját, jelesen, hogy a megyei önkormányzat álljon el Séra házának a lebontásától. Hozzátette: nem tartja egészségesnek, hogy kollégákként az elnök úrral a sajtón keresztül kommunikáljanak, ma személyesen megkeresi őt és megtárgyalják a részleteket.

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.