2020, december 4, péntek.
custom_html_banner1

Hirdetés

Közeleg a tél…

Egyre gyakrabban csúszik nulla fok alá a hőmérséklet, napközben is hűvös van, már a transzfogarasi utat is lezárták, reggelente hóharmat ül a domboldalon. Közeleg a tél. Előkerül a meleg kabát, már nem olyan izzasztó a védőmaszk sem az arcon, ami kimondottan szerencse, most, hogy már az utcán is álarcban kell járnunk.
Azt mondjuk végképp nem értem, hogy amikor egyedül megyek végig a lakótelepi utcán, vagy mindössze két-három személlyel találkozom egy másikon, akkor kiért és miért kell maszkkal álcáznom magam, és kizárnom a friss őszi levegőt. Nem értem azt sem, hogy mitől veszélyesebb egy szabályok szerint működtetett kávézó vagy bisztró, mint egy edzőterem, nem értem, hogy ha lehet istentiszteletet tartani, akkor színházat, könyvbemutatót miért nem. Ahogy abban sem vélek semmi logikát felfedezni, hogy ha online zajlik az egész oktatás, akkor a kedves hatóságok hogyan jutottak pár nap után arra a következtetésre, hogy a bölcsődék mégis kinyithatnak, s a délutáni oktatás, az ún. afterschool is mehet, piros kódon ülő települések esetében is.
A nem értés bizonytalanságot szül. A nem értés rés a biztonság falán, miközben az ember már úgy van megszerkesztve, hogy amit nem ért, azt kipótolja, megfoldozza valamivel, valahogy, ha nincs információ, hiedelemmel akár, mert nem igazán kényelmes – sőt kifejezetten szorongató tud lenni – megmagyarázhatatlan, érthetetlen világban élni.
Még a „kovidiotizmustól” mentes ember sem tudja elhessegetni magától a gondolatot, hogy a hatóságok már rég elvesztették a kontrollt ebben a pandémiának „becézett” őrületben, amikor – micsoda pech – Romániában még a politikai hatalmukra is figyelniük kellett és kell, azaz úgy kell harcolniuk, hogy nehogy a fejük is porba hulljon.
Vagyunk, akik úgy ahogy tömködjük azokat a réseket, csillapítjuk magunk bizonytalanságát úgy, hogy igyekszünk hiteles forrásból tájékozódni, elfogadjuk a szabályokat – bár bosszankodunk és berzenkedünk ellenük –, feltesszük a maszkot akkor is, amikor a parkban egyedül bámuljuk a falevelek hullását, mert eldöntöttük: rajtunk ne múljon. De vannak, akiknél azokon a bizonyos réseken süvítve áramlanak be a konteók, kifelé pedig a dühök, frusztrációk és lázadás mindenki és minden irányába. Na, ki meri megmondani, hogy kinek van igaza?
Eközben közeleg a tél. Mennyivel másabb mindezt, ami velünk történik, az elmúlás évszakában, az egyre nyúló sötétségben, az év vége felé megélni, mint tavasszal! Emlékeznek, akkor – bár egy jó időre be is zártak bennünket – reménykedtünk, hogy hamar lejár, ami bezárt, kinyit, s az élet megy tovább. Most, a második felvonásban ez már nem ilyen egyszerű. Annál is inkább, mert tudjuk, tapasztaljuk, hogy ami most bezárt, már nem biztos, hogy kinyit, és a világ körülöttünk óhatatlanul megváltozott.
Közeleg a tél. Akárcsak a Trónok harcában, nehéz időknek nézünk elébe. Sokat nem tehetünk, de valamennyit azért igen. A hidegben tényleg könnyebb feltenni azt a maszkot oda, ahová kell, alább hagyni a jövés-menéssel, távol maradni a zsúfoltságtól, kevesebbet érintkezni az emberekkel, otthon maradni – saját elhatározásból. Más eszközünk úgy sincs, és egy dologban szerintem mindannyian, vírustagadók és szabálytisztelők, önjelölt virológusok és háttérhatalom-hívők, férfiak és nők, felnőttek és gyerekek teljes mértékben egyetértünk: járjon már le ez az egész, és ússzuk meg minél kevesebb veszteséggel. Hagyjuk hát egy kicsit a fanatizmust s a vitát, fókuszáljunk a mára, vigyázzunk magunkra és egymásra. Ártani nem árt, s hátha mégis jó az elővigyázatosság. Mert az egy dolog, hogy közeleg a tél, de egy jóval baljóslatúbb szállóigét is kitermelt a Trónok harca – a rajongók már sejtik is, hogy mire gondolok. Igen, az éj (tél?) sötét, és tele van iszonyattal. Tegyünk hát azért, hogy a mi telünk ne ilyen legyen!

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb