Közelebb hoznák Marosszéket

Díszelőadást tart Csíkszeredában a Bekecs Néptáncegyüttes

50

Csíkszeredában tartja Ember az embertelenségben című legújabb előadását a nyárádszeredai Bekecs Nép­tánc­együttes. Az idei, 14. Har­gitai Megyenapok keretében tartott díszbemutatóval a Nyá­rád­men­te Székelyföldhöz fű­ződő kapcsolatának még szorosabbá tétele a cél. Ugyanakkor a tánccsoport egyedi módon mutatja be előadásában az Erdély elcsatolása óta eltelt száz évet.

Május 13-án 21 órától lesz a díszbemutató a volt Szakszervezetek Művelődési Házában, ahová a helyiek mellett a pünkösdszombati búcsú miatt a térségben tartózkodó turistákat egyaránt várják.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere elmondta: megszületett az a szándék, hogy a székelyföldi két Szereda (Csíkszereda és Nyárádszereda), valamint a két Szentgyörgy (Sepsiszentgyörgy és Erdőszentgyörgy) partnerségi kapcsolatot alakítson ki egymással annak érdekében, hogy a két kisebb marosszéki város még szervesebben kapcsolódjon be a székelyföldi körforgásba.
Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere történelmi jelentőségűnek nevezte a csíkszeredai bemutatót, amelyben a Bekecs Néptáncegyüttes tagjai saját szemszögükből mutatják be az elmúlt száz évet. A polgármester megjegyezte, hogy a tánccsoport tavaly szerezte meg a profi néptáncegyüttes titulust, ami nagy kihívás az önkormányzat számára.
– Örülök annak, hogy Ko­vászna megye, Hargita megye és Marosszék együtt gondolkodik, hiszen nagyon fontos kérdés, hogy hol van Marosszék helye a Székelyföldön belül, és hogy a két magyar többségű megye mit üzen nekik – mutatott rá a polgármester.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója hangsúlyozta, hogy a Hargitai Megyenapok jó alkalom arra, hogy minél több közösséget vonjanak be az eseményekbe, továbbá az idelátogatók számára is különleges élményt nyújtsanak, és bemutassák a megye természeti és kulturális értékeit.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a megyenapokkal elsősorban az a cél, hogy a helyi értékeket ismerhessék meg az emberek. Hozzátette, az ifjúság esetében sokat jelent az, ha identitástudatuk erősödik, és ezáltal jobban ragaszkodnak Székelyföldhöz.

 Márk Boglárka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.