2021, január 20, szerda.
custom_html_banner1

Közel járt a VSK Csíkszereda a bravúrhoz

Túl van két mérkőzésen a VSK Csíkszereda, amely pénteken kezdte meg a hazai férfi kosárlabda-bajnokság 2020/2021-es idényét. Lászlófy Botond tanítványainak a szezonrajt előtti felkészülési időszak sem ment simán, talán ennek tudható be a pénteki és szombati gyengébb meccskezdet. Ehhez képest nagyon közel állt a VSK Csíkszereda egy nagy meglepetéshez. A fiúk ma délután a VSK Focşani ellen játsszák az első buboréktorna utolsó meccsét.


Elkezdődött a hazai férfi kosárlabda-bajnokság 2020/2021-es idénye, az alapszakasz első fele pedig tornarendszerben zajlik. Csütörtöktől holnapig három helyszínen – Nagyszebenben, Kolozsváron és Nagyváradon – összesen tizenegy csapat érdekelt, három gárda pedig szabadnapot kapott. A VSK Csíkszereda pénteken Nagyszebenben kezdte meg a szereplését a házigazda BCU ellen, szombaton a FC Argeș Pitești csapata volt a csíkiak ellenfele, míg ma délután a VSK Focșani gárdájával játszanak Lászlófy Botond tanítványai. Az első két meccset nem a legjobban kezdte a csíki csapat, ám sikerült némileg felzárkózni az ellenfelekhez, mi több, szombaton nagyon közel álltak Lászlófy Botond tanítványai a meglepetéshez.

A pénteki, Nagyszeben elleni találkozó első két perce gyors pontváltásokat hozott, ám onnantól a házigazdák fokozatosan húztak el a csíki csapattól, igaz, ehhez kellett egy négyperces „pontatlanság” is a vendégek részéről. Az első negyed nagyon rosszul sikerült a csíkiaknak, mindössze tizenegy pontot szereztek, hátrányuk ekkor már tizenkét pont volt, amit a második játékrész elején a nagyszebeniek megdupláztak. Állandósult a 22-25 pontos nagyszebeni vezetés a játékrész feléig, ám onnantól a csíkiak némileg összekapták magukat, és a félidőre tizenhét pontra faragták hátrányukat. A nagyszünetet követő másfél percben szereztek néhány pontot a csapatok, majd kétpercnyi pont nélküli játék után a csíkiak találtak a gyűrűbe, és elkezdték a felzárkózást, olyannyira, hogy kilencre faragták hátrányukat a játékrész felére. Érdekesség, hogy ez alatt az ötperces időszak alatt mindkét csapat rengeteget hibázott támadásban, a csíkiak huszonkét pontnyi dobást nem tudtak pontosan befejezni. A nagyszebeniek a játékrész felétől újra erőre kaptak és tizenkettőre növelték előnyüket, ám az utolsó negyed elején sikerült tíz alá faragnia a hátrányt a csíki csapatnak, ám a játékrész vége jobban sikerült a nagyszebenieknek, így végül tizenöt pontos előnnyel nyerték meg a meccset.

Akárcsak az egy nappal korábbi, a szombati meccs első negyede sem sikerült a legjobban a VSK Csíkszereda számára. A FC Argeș Pitești játékosai nagyon keveset hibáztak támadásban, és ehhez párosult egy eléggé agresszív védekezés, így folyamatosan szerezték a pontokat, miközben a csíkiak csak ötször találtak a gyűrűbe, mindössze kilenc pontot szerezve a 27-hez képest, ami az ellenfél neve mellett volt. A második negyed elején harmincig tornázta fel előnyét a FC Argeș, a 13. perctől aztán magukra találtak a csíkiak, és magabiztosan kezdték faragni a hátrányukat, a nagyszünetben már csak nyolc ponttal vezettek a lila-fehérek.

A pihenőt követően is jól játszottak a csíkiak, két és fél perc alatt ötre csökkentették hátrányukat, amely a 24. percig nem sokszor változott, ám a 26. perccben két triplával – Laane és Corpodean – kiegyenlítettek Lászlófy Botond tanítványai. A pitești-i csapat még egy alkalommal visszavette a vezetést, de ezt hamar lenullázták a csíkiak, ezt követően Bowman Jr. szerzett nyolc pontot, így az utolsó negyedet négypontos előnnyel kezdték Lászlófy Botond tanítványai.

Az utolsó játékrész elején szoros volt a játék, ám az első öt és fél percben a csíkiak nem, csak a FC Argeș szerzett pontot, így nem csoda, ha a lilák visszavették a vezetést, igaz, ehhez az is kellett, hogy kellő időben kapják meg azt a bírói segítséget, amivel megtörték azokat a támadásokat, amellyel a VSK tarthatta volna előnyét. Persze az utolsó pillanatokban a rutin is nagy szerepet játszott, de a hétpontos csíki vereség nemhogy nem szégyen, hanem egy jó esély bizonyítani azt, hogy Lászlófy Botond tanítványai képesek tartani a lépést az erősebb csapatok ellen is, ha a kezdést nem szúrják nagyon el.

Hullámzó teljesítmény

Habár két hónappal hosszabb volt a felkészülési időszak a hazai férfikosárlabdában, a VSK Csíkszeredának nem sikerült tökéletesen a szezonrajt. Igaz, nem sok olyan edzése volt a csapatnak, ahol legalább tíz játékos jelen tudott lenni, a hiányzások a koronavírusos-fertőzések számlájára írhatók, Bowman esetében pedig a kötelező kéthetes karantén miatt esett ki egy fontos edzésperiódus.

– Mindkét mérkőzésen nagyot küzdöttünk erősebb csapatok ellen, és ha az első negyedben is legalább úgy játszunk, ahogyan azt tettük a második-harmadik játékrészben, akkor nem lesz baj. A kezdet egy kicsit nehéz, de remélem, a folytatás jobb lesz – nyilatkozta lapunknak Lászlófy Botond. A VSK Csíkszereda edzője hozzátette, ha sikerül a következő tornára mindennap teljes létszámban edzenie a csapatnak, akkor talán a bravúrok sem maradnak el. – Amiatt, hogy az elmúlt időszakban nem tudtunk soha teljes létszámban edzeni, ezért van egy kis tapasztalatlanság a csapatban, emiatt rosszak voltak az eddigi meccskezdések, nem volt ritmusa a játékunknak, ám amikor ezt felvesszük, onnan nincs nagy baj. Mindkét meccsen voltak jó periódusaink, amelyek hosszúra is elnyúltak, de még mindig hullámzó a csapat teljesítménye: rossz kezdés, jó középszakasz, gyengébb befejezés – összegezte a BCU Nagyszeben és a FC Argeș Pitești elleni találkozókat Lászlófy Botond. Hozzátette, úgy érzi, van erő, potenciál és akarat a csapatban, amely az elkövetkező időszakban, ha teljes edzésmunkát tudnak végezni, akkor akár több győzelmet is jelenthet.

Érdekesség, hogy a BCU Nagyszeben elleni meccsen 58%-os volt a kétpontos dobási hatékonyság, míg a szabaddobásokból csak egy nem volt sikeres (91%), viszont a triplakísérleteknek mindössze 37%-a jutott célba. A BCU 59%-ban volt sikeres a dupláknál, 52%-ban a tripláknál és 72%-ban a szabaddobásoknál.

A FC Argeș ellen 54%-ban találtak be a csíki kétpontos dobások, 25%-ban a triplák, míg újra egy szabaddobást hibáztak csak el Lászlófy Botond tanítványai, ami 93%-os hatékonyságot jelent. Ezzel szemben az ellenfél 61%-ban értékesítette kétpontos dobási kísérleteit, 17%-ban a triplákat, míg szabaddobásaik 62%-a ért célba. Fontos viszont megjegyezni, a FC Argeș 29, a csíkiak mindössze 14 szabaddobáshoz jutottak, míg a két gárda összesen tíz (!) triplát ért el a 48 kísérletből.

Ma 16 órától a VSK Focșani ellen játszanak a csíkiak. – Jó csapat ellen játszunk, az elmúlt években is egy csoportban szerepeltünk, így volt pár izgalmas találkozónk egymás ellen. Kemény meccsre számítok, és ha a fiúk is odateszik magukat, akkor meglehet az első sikerünk a szezonban. A győzelem a cél, erre hajtunk, de nem lesz könnyű dolgunk, mi több, azon vagyunk, hogy ellenfelünknek se legyen az – nyilatkozta Lászlófy Botond.

A csíkiak edzője elmondta, sűrű lesz a csapat e hónapi programja. – Ma játszunk, aztán jön nyolc nap szünet, majd újabb két meccs, majd újabb hatnapos pihenő és újabb két meccs, no meg persze kétnapnyi utazás Konstancára és haza. Nem lesz ez sem sétagalopp, de a mostani járványhelyzetben inkább azt mondom, örülök, mert játszunk – mondta a VSK Csíkszereda edzője.

A csíkiak eredményei

VSK Csíkszereda – Nagyszebeni BCU 90:105 (11:23, 26:31, 22:17, 31:34). A csíki pontszerzők: Miles Anthony Bowman Jr. 17 (3 x 3), Dai­ni­us Chatkevicius 15 (1 x 3), Emanual McKoy Shepherd 14, Vlad Io­an Cor­podean 13 (1 x 3), Matevz Magusar 11 (1 x 3), Rait Riivo Laane 7 (1 x 3), Zerkula Zoltán 6 (2 x 3), Adrian Movileanu 5 (1 x 3), László Arnold 2.

FC Argeș Pitești – VSK Csíkszereda 80:73 (27:9, 16:26, 13:25, 24:13). A csíki pontszerzők: Bowman 19 (3 x 3), Laane 15 (2 x 3), McKoy Shepherd 14, Chatkevicius 12, Corpodean 9 (1 x 3), Zerkula Zoltán 4.

További eredmények

VSK-ESK Nagyvárad – VSK Târgu Jiu 90:65, VSK Voluntari – Bukaresti Steaua 74:79, VSK Temesvár – VSK Galac 80:78, Kolozsvári U-BT – VSK Voluntari 67:62, VSK Galac – VSK-ESK Nagyvárad 69:87, VSK Târgu Jiu – VSK Temesvár 63:71, VSK Focșani – FC Argeș Pitești 76:89, BCU Nagyszeben – VSK Focșani 102:72, Kolozsvári U-BT – Bukaresti Steaua 106:72, VSK Galac – VSK Târgu Jiu 87:71. A VSK-ESK Nagyvárad – VSK Temesvár találkozó lapzárta után ért véget.

A további műsor: VSK Focșani – VSK Csíkszereda (16, Digi Sport), BCU Nagyszeben – FC Argeș Pitești (19.30). A Bukaresti Dinamo, a Konstancai Athletic Neptun és a VSK-U Craiova nem játszott az első teremtornán.



Kopacz Gyula

Kapcsolódó cikkek:

14,320RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb