Közel hatszázan gyalogoltak és bicikliztek Gyilkostóig

Erőss Zsolt Teljesítménytúra

137

Ötödik alkalommal tartották meg szombaton az Erőss Zsolt Teljesítménytúrát, közel hatszázan neveztek be és tették meg a 20, 30 vagy 50 kilométeres távot gyalog vagy biciklivel a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumtól Gyilkostó üdülőtelepig. Erőss Zsolt hegymászóra emlékeztek, aki idén lenne ötvenéves.

A 30 kilométeres távot hatéves gyerek is teljesítette. Hosszú távon Fotó: Nagy Levente

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Szakosztálya idén is megszervezte az Erőss Zsolt Teljesítménytúrát, amely igen nagy érdeklődése tartott számot. Gyalogosok és biciklisek indultak útnak szombaton reggel a Gyergyói-havasokban és Hagymás-hegységben kijelölt 20, 30 és 50 kilométeres távokon. Reggel 7 óra előtt gyülekeztek a résztvevők a Salamon Ernő Gimnázium előtt, a szervezők, valamint helyi és megyei vezetők köszöntötték őket, Keresztes Zoltán plébános áldást mondott. A hasznos tudnivalók is elhangzottak, majd elhelyezték a kegyelet koszorúit az Erőss Zsolt-emlékműnél. Elsőként az 50 kilométeres távra benevezett résztvevők indultak útnak, 58-an biciklivel, 84-en gyalog. Azt követően a 30 kilométeres távra jelentkezett több mint 200 résztvevő rajtolt. Végül a 20 kilométeres távra induló 242 gyalogos lépte át a rajtvonalat. A leggyorsabb kerékpáros, a gyergyószentmiklósi Elekes László 2 óra 42 perc alatt teljesítette a távot, a gyalogosoknál 50 kilométeren leghamarabb 6 óra 46 perc alatt ért a célba a csíkszeredai Daday Emese és a marosvásárhelyi Molnár Balázs. A 30-as távon 3 óra 9 perc volt a leggyorsabb idő (a gyergyószentmiklósi Pötyő Szabolcs), a 20 kilométeresen pedig 2 óra 39 perc (a gyergyószentmiklósi Ambrus Zoltán). A résztvevők között több gyerek is volt, főként a 20 kilométeres távon, de akadt olyan gyerek is – a 6 éves Nagy Barnabás –, aki a 30 kilométeres távot vállalta és teljesítette. Mivel a rendezvény idén ötéves, a résztvevők a díszoklevéllel együtt Erőss Zsolt portréját ábrázoló érmét is kaptak.

Nagy Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.