Közel 269 ezer szavazót várnak az urnák elé

Hétvégén népszavazás

102

Szombaton és vasárnap 7 és 21 óra között 290 szavazókörzetben adhatják le voksaikat mindazok, akik részt vennének a család meghatározásáról szóló alkotmánymódosító népszavazáson. Hargita megyében 268 958 állampolgár fejezheti ki személyes döntését. Akik nem a lakcímük szerinti szavazókörzetben voksolnának, minden további nélkül pótlistáról szavazhatnak.

Fotó: Archív

A legutóbbi választásokhoz képest nem változott Hargita megyében a szavazókörzetek száma: ezúttal is 290 helyszínen adhatók le a voksok, bár több falusi településen módosult a szavazókörzet helyszíne – tudtuk meg Paizs Gyöngyitől, az Állandó Választási Hatóság (AEP) Hargita megyei munkatársától.
– Jellemzően amiatt változott a helyszín, hogy a kultúrotthont korábban már lefoglalták rendezvényekre, ezért az iskolába költözik a szavazókörzet, de a száma nem változik – mondta Paizs Gyöngyi.
A referendumon részt venni kívánók holnap és holnapután 7 és 21 óra között járulhatnak az urnák elé, személyi igazolvánnyal, útlevéllel – esetenként egyéb személyi okirattal – igazolhatják kilétüket.
– Előzetes regisztráció nélkül szavazhatnak azok is, akik nem a lakcímük szerinti szavazókörzetben adnák le voksukat. Csupán jelezniük kell, hogy pótlistáról szavaznak. Akik ágyhoz kötött betegek, azoknak kérvényt kell elküldeniük a helyi választási bizottsághoz a mozgóurna házhoz rendeléséért. Célszerű legkésőbb vasárnap reggel kézbesíteni a kérvényt – megfelelő orvosi igazolással alátámasztva –, azért, hogy vasárnap 21 óráig a mozgóurna biztosan a szavazókörzetben legyen – nyilatkozta Fábián Orsolya Kinga ügyész, a megyei választási bizottság elnöke.
A magyar pártok közül az RMDSZ részvételre és lelkiismeret szerinti szavazásra, az MPP és az EMNP pedig Igenre buzdít. Több civil szervezet ugyanakkor bojkottra szólítja fel az állampolgárokat, azzal a megjegyzéssel, hogy reálisan a Nem válaszok nem győzhetnek, de ha a 30 százalékos küszöböt nem éri el a részvételi arány, akkor érvénytelennek minősül a népszavazás. Az érvényesség érdekében a 18 951 721 szavazati joggal rendelkező személy közül 5 685 516 választónak kell élnie állampolgári jogával.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.