Kötelező letudva

32

Nem indította jól a Galaci CSU elleni mérkőzést a Székely­ud­­var­helyi KC férfi kézilabdacsapata, ám a végén totális fölénybe került és könnyedén húzta be a kötelező pontokat. Szombaton jóval nehezebb feladat vár Vlad Caba tanítványaira, amikor a Du­nãrea Cãlãraşi otthonában vendégeskedenek.

Első bajnoki találkozóját játszotta a Székelyudvarhelyi KC a román férfi kézilabda-bajnokság tavaszi idényében. A Románia-kupában való csúfos leszereplés – amikor a második ligában vitézkedő Konstancai Dél-Dobrudzsától szenvedtek vereséget – megérződött az udvarhelyi fiúk teljesítményén a Galaci CSU Danubius elleni hazai találkozó első felében. A vendégek egészen a 22. percig tartották a lépést, több alkalommal előnyben is voltak. A gyenge első részt egy közepes követte, ami azt eredményezte, hogy átvették a vezetést, a pontosabb támadójátékkal pedig előnyt is kovácsoltak a pihenőre: 19–14-et mutatott az eredményjelző.
A második játékrészben Petar Jokanovics megbízhatóan védett, több bravúrt is bemutatott, Mihalcea Andrei pedig egymás után szórta a gólokat. Mitart Markez pedig értékesítette a heteseket. A többiek sem maradtak le tőlük, beszédes adat, hogy az SZKC összes mezőnyjátékosa szer­zett találatot. A legnagyobb különbség az 56. percben alakult ki, tizennégy volt közte (38–24).
A három ponttal a zsebben továbbra is ott maradtak a tabella második helyén. Következik szombaton egy sokkal nehezebb feladat, a Dunărea Călărași otthonában. A călărași-i alakulat jelen pillanatban a bajnoki tabella nyolcadik helyét foglalja el 26 ponttal, tizennyolccal lemaradva az udvarhelyiek mögött.
Eredmény: Székelyudvarhelyi KC – Galaci CSU Danubius 38–28 (19–14) /az SZKC gólszerzői: Markez 8, Mihalcea 7, Ojleszki, Rusia 5-5, Kuzmanoszki 4, Szász 3, Ghiță, Csog 2-2, Majnov, Onyejekwe 1-1/.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek