Kosztándi B. Katalin

533

Alig több mint egy évvel férje, a néhai Kosztándi Jenő festőművész halála után öröklétre szenderült a művésztárs és élettárs, Kosztándi B. Katalin is. Hosszas és termékeny művészi és művészpedagógusi pályafutásuk során művészek és művészetszerető emberek egész sorát nevelték. Megérhették, hogy már éltükben állandó kiállításon láthassa a közönség alkotásaikat a 2010-ben létesített kézdivásárhelyi galériában. Ismerői tanúsága szerint csendesen, megbékélten hunyt el. Az alábbiakban Deák Ferenc Loránd művészeti író Kosztándi B. Katalin művészetét ismertető terjedelmes tanulmányából közlünk részleteket.

Kálvária szén, 74 x 72, 1991

pályakép epizódjai az erdélyi társadalom emberöltőnyi távlatába adnak szinkron betekintést, így a mozaikszerű történések sajátos erdélyi sorsot körvonalaznak. Kosztándi B. Katalin 1935-ben született Varságon. A család az édesapa néptanító hivatását követve Farkaslakára költözik. Az édesapa II. világháborúban való kötelező katonai szolgálata miatt édesanyja két leánygyerekével Malomfalvára tér haza. A család 1947-ben szembesül az apa halálhírével. Az udvarhelyi vonatállomás mint a frontról hazaérkező katonák várásának szimbolikus tere, jelentős személyes élmény. Egyes képein ennek emléke jelenik meg mint leképezett mögöttes tartalom (Gyász, szén, 1985). A gyászsorba szerveződő asszonyok közössége egy sérült világrenddel való szembenállást sugall.
Nővérével (Irma Budapesten az erdélyi tanító néni, aki tánccsoportot is vezetett) az Udvarhelyi Tanítóképzőben összevont évfolyamon osztálytársként tanul.
A középiskolai éveket kiegészítő kulturális hatások: KALOT Mozgalom, Haáz Rezső és Verestóy Árpád tanárok hatása, az iskola házimúzeumának néprajzi gyűjteménye, az Ipó László műkedvelő szervezte képzőművészeti kiállítások.
A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem felvételijének felidézett emlékképei: állampolgári vizsga (dr. Dobos Ferenc udvarhelyi történelemtanár felkészítő szerepe jelentős), kompozíció (cséplés: régi traktor, polyvahordás és cséplőgépetetés). A rajztudás felmérésekor szabadon választott téma az életmű ismeretében visszaigazolja, hogy az otthonról hozott életformától nagyvárosi közegben sem akar elszakadni, az élettapasztalat egy biztos szellemi kontextust ad. Az intézmény szellemiségét felidéző emlékképek: a huszonnégy fős évfolyam fele magyar, művelt, kétnyelvű művésztanárok jelenléte. Meghatározó számára Teodor Harșia képzőművész-tanár képi világa. A szürke tónusok és színek visszafogottságában lelki hasonlóságot fedezhetünk fel a két életműben. Emlékezetes az I. évfolyamról megismert Benczédi Sándor szobrásztanár népi agyaggyúrásra épülő spontán karakterteremtő alkotókészsége. Részt vesz az 1956-os forradalommal azonosuló diákok Mátyás király szülőházának lovagtermében megtartott rendezvényén. Hat évtized távlatából is az erdélyi értelmiségi élet sorstragédiájaként értelmezi az esemény aktív résztvevőinek megtört életútjait. Miklóssy Gábor professzor – bevádolt diákjainak érdekében – bátor kiállását és határozott véleményalkotását hiteles példaként idézi fel.

Malomfalvi kiállítás a Pap Ferenc Kultúrotthonban

1955-től Kosztándi Jenő festőművész felesége, 1957-től rajztanár Kézdivásárhelyen. A temesvári tanári kinevezést nem fogadja el, így a kezdő tanári években katedrakiegészítést kap más tantárgyakból. 1971-ben férjével megszervezik a rajz tagozatot a Nagy Mózes Elméleti Líceumban. Erdélyi képzőművészeti iskolák művésztanárok a képzőművészeti kultúra közvetítését vállalják, amely eredményességének visszaigazolását a képzőművésszé váló tanítványok adják (például Marosvásárhely és Csíkszereda).
Kosztándi B. Katalin pályáján az 1960-as években a népművelő szerepkör dominál: írásos kör (Sepsiszentgyörgyi Népművészeti Kör fiókja, varrottas öltésfajták), művészettörténeti előadássorozat a művelődési házban (Vigadó). 1976-tól vesz részt aktívan kiállításokon, majd saját stílusjegyekkel rendelkező és töretlen művészpályát épít fel. Kézdivásárhely főterén 2010-ben – volt diákja, Hegedűs Ferenc magánvállalkozó támogatásával – megnyitják a férjével közös, saját állandó gallériájukat, a Kosztándi Galériát). 2014-ben A művésznőt Áder János magyar köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkeresztjellel tüntette ki.
Kosztándi B. Katalin képzőművészete az 1950-es évek kolozsvári egyetemének szellemiségében egy Nagybánya utáni posztimpresszionista és realista ábrázolást ötvöző képzőművészeti formanyelven indult. Vezető technika a nagy ecsetvonásokkal dolgozó és fény–árnyék kontrasztokra épülő olajkép. Életművének e korai alkotásait az utóbbi évtizedben mutatták be és illesztették vissza szervesen egy szintézist teremtő folyamatba.
A kor hivatalos elváráshorizontjában az alkotás megítélésében felértékelődött a szocialista–realista embereszmény ideologikus felmutatása. Gadamer német esztéta nézőpontjával támasztom alá megállapításomat, miszerint a kor elvárásainak megfelelő értékrend valójában álértékrend volt. „Mert amikor egy kultúrtársadalom elveszíti vallási hagyományait, rögtön többet vár el a művészettől, mint ami a művészet szempontját követő esztétikai tudatnak megfelelne.” (Gadamer 2003: 119)
Kosztándi B. Katalalin pályakezdő képzőművészként a paraszti életkép ábrázolását választja. […] A korai évek kiemelt darabja a Válaszúton (olaj, 1957). A kép a népi életképek eddigi néprajzi dokumentálásához képest szintézist teremtő mű. A kép egyértelmű elutasítása a szocialista realizmus által kínált sémáknak. A döntésen vívódó családfő fölé tornyosuló árnyék és a kilengő órainga a hagyományos paraszti értékrend elvesztését vetíti előre. Az életképben kihangsúlyozott szimbolikus idő sorsfordító jelene a paraszti világ kollektív értékvesztésének vízióját mutatja. Az előtanulmány változatában a kétalakos változat kisebb terjedelemben és nagyobb ecsetvonásokkal oldja a feszültséget. A kép fogadtatástörténete tanulságos. Keletkezésekor a tartományi kiállításról kizsűrizték, viszont 2013-ban Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban megrendezett Szocrelatív (Erdélyi magyar művészet 1945–1965 között) kiállításon a kor emblematikus műalkotásaként nyert bemutatást. A korai fogadtatás, valamint a tanárszerep betöltése másfél évtizedes kihagyást okozott az alkotói pályán. Így a szocialista realista ábrázolásmódra tudatos hallgatással válaszolt. Hogy konkrétan mit is jelentett a torz elvárások láncolatában élni az 1950–60-as években, azt a korabeli napilapok recenziói és az azokra épülő későbbi tanulmányok emelik ki a legszemléletesebben. […]

Temetés pasztell, 49 x 35, 1986

Az életmű korai olajképei egyértelműen felmutatják, hogy technikai iskolázottságában a korabeli kolozsvári iskola vizuális nyelvét követi, viszont a szocreál elvárásával szembehelyezkedik. A paraszti életmód változására reflektál, csak ezt a folyamatot értékvesztésként ismeri fel, a kontextusát elvesztő ember szorongását közvetíti. Gyakran a gyerekkorából hív elő olyan emlékképeket, amikor a paraszti világ egységes, jól berendezett normarendszer szerint működött. Az alkotó már az 1950-es évek második felében felmutatja ezt, a kor tradíciót tagadó elvárásával szemben. A korai alkotói korszak elutasító fogadtatásra talált a kiállítások szervezőinek részéről. A kiemelt, Válaszúton című kép címe még bekerült a katalógusba, de a kiállításon a mű már nem került bemutatásra. Az alkotó konkrét választ az elutasítás okáról nem kapott, ezért a kép esztétikai értékével kapcsolatban bizonytalanodott el. Az 1970-es évek második felétől sajátos akvarelltechnikával tér vissza a képzőművészeti életbe. Művészetében többrétegű metaforizált képnyelvet teremt, amelynek jelképrendszerét továbbra is a nyikómalomfalvi falusi világból építi fel. A szocreál ideológiáját fel nem vállaló alkotó életműve a rendszerváltás paradigmaváltásával felértékelődik, és egy átértékelési folyamat részeként átrendezi az erdélyi képzőművészeti kánon határait.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.