2021, január 17, vasárnap.

Korszerűvé vált a múzeum „lelke”

Korszerű körülmények között tárolhatják ezentúl a gyergyó­szentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum képzőművészeti gyűjteményét, hiszen az intézménynek pályázat útján sikerült beszereznie az ehhez szükséges eszközöket. A múzeum új raktárfelületeiben most a szakmai előírások szerint tárolják a műtárgyakat.

Elkészültek a gyergyó­szent­miklósi Tarisznyás Márton Múzeum festészeti anyagának tárolására alkalmas raktárhelyiségek. Korszerűen, minden követelménynek megfelelően sikerült berendezni a termeket.

– A Bethlen Gábor Alapnál sikerrel pályáztunk festménytároló rendszer beszerzésére, ez a rendszer most már alapkövetelmény egy múzeumi raktárban – mondta Szőcs Levente, a Tarisznyás Márton Múzeum megbízott igazgatója.

Hozzátette, immár korszerű körülmények között, biztonságban tárolhatják a múzeum festményállományát, mindenféle kár­okozó körülményt – legyen az biológiai vagy kémiai – ki tudnak szűrni. Biztosítani lehet az új raktárhelyiségekben az állandó hőmérsékletet és a megfelelő páratartalmat is.

A múzeum raktárait az egykori szülészet termeibe költöztették a főépület korszerűsítésének idejére. A személyzet maga alakította át az épületrészt annak érdekében, hogy megfeleljen a múzeumi követelményeknek, a műtárgyak átköltöztetését is maguk végezték.

– Örömmel tapasztalom, hogy a múzeumigazgatóként el­kezdett munkát sikerült befejezniük volt munkatársaimnak. Ez fontos lépés volt a Tarisznyás Márton Múzeum életében, hiszen az elmúlt évtizedekben nem rendelkezett megfelelő raktározási felületekkel – mondta a raktárfejlesztés végéhez érve Csergő Tibor András, Gyergyószentmiklós polgármestere.

A főépületben várhatóan 2021-ben újra megnyithatják a kiállítótermeket, és akkor újra fogadhatnak látogatókat is.

Fejlődik a gyergyoidia.ro

Bővül a múzeum tavalyelőtt létrehozott digitális fototékája. Az intézmény vezetői arra buzdítanak mindenkit, hogy a gyergyoidia.ro oldalra bátran töltsék fel a régebb készült analóg fényképeiknek fotózott vagy szkennelt változatát. „Minden gyergyói fotó fontos nekünk, legyen az egy kisbabáról, egy családi eseményről készült felvétel, vagy akár utcakép” – mondta erről Szőcs Levente. A környező községekből önkénteseket keresnek, akik segítenének az adott településen készült régi fotók digitalizálásában, hogy végül kialakuljon a tartalmas digitális fotótár, amelyben visszakereshetők a feltöltött fotók.


Kapcsolódó cikkek:

14,313RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb