Kóros lárifári…

93

Az április 23-án keltezett 2020/50-es sürgősségi kormányrendelet megindokolási szövegrészében többek között a következőket olvashatjuk: „Az azonnal következő időszakokra vonatkozó közegészségügyi kockázat felmérései a SARS-COV–2 koronavírussal megfertőzött személyek és azok elhalálozásának tömeges növekedését vetítik előre.” Ezzel hozható összefüggésbe a szóban forgó témakör is, amely a szükségállapot periódusa alatt elhalálozott személyek temetkezési segélyre való jogosultságával és annak kifizetési módjával kapcsolatosan állapít meg intézkedéseket. (Egyébként ilyen jellegű előírások szerepeltek a március 30-án megjelent 2020/32-es sürgősségi kormányrendeletben is.) A „tragikus kimenetel” azonban nem következett be, mint ahogy az az előrejelzés sem, miszerint április végére a regisztrált fertőzött személyek száma meg fogja haladni a
14 000-et. Egy hét leforgása alatt viszont „nagyot fordulhatott” a világ, s ezt állíthatjuk annak okán is, hogy az április 30-i kormányülésen Ludovic Orban magabiztosan jelentette ki: „…minálunk sikerült stabilizálni a helyzetet”. Amúgy a helyzet bizonyos értelemben már azelőtt stabilizálódott, mert április utolsó dekádja során a naponkénti megbetegedések és elhalálozások tekintetében jelentős változás nem következett be, a grafikon szerint „fűrészfog” típusú volt a dinamika.
Térjünk vissza – bár nem szívesen tesszük – az elhalálozások ügyére. Egy pandémia esetén annak megvan a maga társadalmi jelentősége és humanitárius szempontból is a súlya. Ezzel azonban számolni kell és megfelelő intézkedéseket kell foganatosítani. E tekintetben akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy „szorgosnak” bizonyultak az illetékesek a már említett kormányrendeletben, már március 13-án megjelent az egészségügy miniszternek ama 2020/207-es rendelete, amely révén jóváhagyta a koronavírussal megfertőzött páciensek elhalálozási esetén a menedzsmentre vonatkozó különleges protokollt. Azt utólag az április 7-én megjelent 2020/570-es rendelettel módosították. Ez a két rendelet részletesen taglalja az elhunytak „menedzselésének” protokollját. Nem térnénk ki egyes technikai jellegű előírások ismertetésére, mert azt bizonyára sokan fájlalják, de tény, hogy ilyen esetekben szükségesek lehetnek olyan eljárások is, amelyeket egyesek akár kegyeletsértőnek is tarthatnak. Nem erről van szó! Hallani lehetett viszont arról, hogy a családok az ország egyes kórházaiban csak „bizonyos” erőfeszítések révén jutottak a koporsóba helyezett elhunythoz vagy arról, hogy a halotti bizonyítványok kibocsátására csak az elhantolás után került sor, arról nem is beszélve, hogy pontosan nem tudni, hányan is haltak meg a koronavírussal való megfertőzés után, mert például utólag Suceaván az elhalálozást követően hetekkel is előkerültek papírok. Apropó: esetenként kétségek merülhetnek fel abban a tekintetben, hogy mi is volt a halál oka, mert boncolásra nem került sor, aminek pedig tudományos szempontból meg lehetett volna a maga elméleti és gyakorlati jelentősége, és ezt nem mi mondjuk, hanem a nemzetközi hírnevű törvényszéki orvostani egyetemi tanár, dr. Vasile Astărăstoae vagy a németországi dr. Klaus Püschel orvosprofesszor, aki Hamburgban több mint 100 koronavírussal megfertőzött elhunyt pácienst boncolt fel és számos tudományos értékű következtetésre jutott. E gyászos téma kapcsán kénytelenek vagyunk megemlíteni azt is, hogy az országban történt egy olyan öngyilkosság, amelyet egy koronavírussal megfertőzött beteg követett el, s halálokként a protokollnak megfelelően a koronavírusos megfertőzés volt feltüntetve.
Zárjuk le ezt a számunkra is kínos és keserves témát, de érdemesnek tartjuk slágvortokban felemlegetni néhány, a pandémiához köthető történést. A szabálysértések okán kiróható bírságtétel európai viszonylatban Romániában a legnagyobb, mintegy 4200 euró, s azok együttes összege május 2-án meghaladta a 120 millió eurót. Hogy abból ténylegesen mennyi is fog befolyni az államkasszába, azt nem tudni. Ha 15 napon belül befizetésre került volna, akkor a kincstár „leltárában” több mint 60 millió lej leledzene (a megfelezés lehetőségének okán). A pénzt az egészségvédelemre szánják fordítani. Egyes szakértők szerint annak a több mint 120 millió eurónak még egynegyede sem fog befolyni az államkasszába, a különbözetet majd esetleg „leközmunkázzák”. Szurka-piszka tanúi is lehettünk: Ludovic Orban a minap a helyi közigazgatási hatóságoknak alárendelt kórházakat bírálta egyes felszerelések és anyagok fejetlen beszerzése miatt, olyasmit is emlegetve, hogy azok nem megfelelők, meg azt, hogy a beszállítók „baráti cégek”; Nelu Tătaru egészségügy-miniszter szombaton azt állította, hogy egyes polgármesterek összevegyítik az adminisztráció és a közegészségügy kérdéskörét; Vela belügyminiszter pedig azt fájlalta, hogy esetenként a helyi rendőrség alkalmazottainak indokolatlanul nagyobb a bére, mint az állami rendőrség rendőreinek.
Ui. Május 2-án Nelu Tătaru egészségügy-miniszter határozottan kijelentette, hogy május 15-ét követően csak akkor jöhet szóba a korlátozó intézkedések fellazítása, ha a megbetegedések száma addig napról napra folyamatosan csökken, s ezzel párhuzamosan az elhalálozásoké is.

Hecser Zoltán

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.