Korképek és kórképek 49. – „Majd kialakul”

75

Akkor hökkentem meg igazán, amikor egyik kliensem (mellesleg egyetemi tanár!), a frissen diagnosztizált hozzátartozója kapcsán, akinek magatartását előrejelzőnek neveztem, mert két egyetemet is elkezdett, aztán egy harmadikat nehezen, sok kerülővel fejezett be, miközben több munkahelyet kipróbált és otthagyott, mert állítólag sosem becsülték őt eléggé, és végül hónapokra eltűnt, azt kérdezte, hogy miért gondoltak volna rosszra, hisz manapság szinte mindenki ezt csinálja. Nagyon elgondolkoztam. Mert akkor hogy is van ez? Pszichopatizálódott a társadalom? Részben igen. Mert sok helyütt szükség van olyan tulajdonságokra, melyek a személyiségzavarosokra jellemzők, másrészt, létezik egy kontraszelekció, mely bizonyos körülmények között ennek a személyiségtípusnak kedvez. De van még valami. Kialakult egy új, a lehetőségek és a beszabályozatlanság – nem föltétlenül szabadság! – generálta szemlélet. Eszerint minden „majd kialakul”, nem kell előre tervezni, felkészülni, tanulni, dolgozni, nem fontos a kitartás, de annál fontosabb a kényelem, a minimális befektetéssel elérhető maximális eredmény, az anyagi jólét mindenek-felettisége. Ez hozta magával aztán azt a mondhatnánk vándorlási (migrációs) magatartást, amely régebb csak a személyiségzavaros egyénekre volt jellemző. Aminek következtében egyre kevesebben készülnek egy bizonyos szakmára és/vagy életmódra. Bár jól élni mindenki szeretne. A „majd kialakul” szemlélet vált uralkodóvá, mely bármikor mentséget talál a „nem jött össze” replikában. Ez alapján megpróbálják valamelyik középiskolát, aztán egyetemet, az vagy megy, vagy másikra iratkozik. Ha elvégzi, akkor megint csak próbálkozik, valami összejön, vagy sem, aztán vagy tetszik, vagy sem, akkor továbbáll, ha kell, egy vagy több országhatárral is. Néha még a jónál is jobb kell, ami újabb váltás, amely gyakran még messzebb viszi. És ezt lehet szinte a végtelenségig folytatni. Az előre eltervezett, stabilitást és biztonságot nyújtó, de mindenképp valamiféle röghöz kötöttséget jelentő szakma, pálya és életvitel helyett egyre többen próba-szerencse alapú jövőképpel (?) indulnak. Ami illeszkedik az általános bizonytalanságba, és ugyanakkor erősíti is azt. Mindez nyitottságot, improvizációs készséget, egyfajta rugalmasságot követel meg, de szinte semmi kötődést, meg frusztrációtűrést. Amelyek korunk általános jellemzői is. A társas kapcsolatokban is. Összes áldatlan következményükkel együtt.

Albert Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.