Korképek és kórképek 44. – A boldogságkeresésről

54

A címben szereplő jelenség egyszerre korkép és kórkép.
A boldogság igen nehezen meghatározható fogalom. Talán akkor járunk az értelméhez a legközelebb, ha egy olyan állapotnak képzeljük el, amikor épp minden passzol kívül-belül, amikor azt érezzük, hogy minden olyan, amilyennek lennie kell. Tudom, hogy ez nem tudományos meghatározás, de talán igaz.
Szoktak azon vitázni, hogy a boldogság csak pillanatok vagy hosszú időszakok érzése is lehet? Valószínűleg is-is. Mert miért zárnánk ki azokat a perceket, amikor úgy érezzük, repülünk, mert észrevett a másik, esetleg egy gyönyörű ruhát vettünk vagy a kedvenc zeneszámunkat hallgatjuk. És miért tagadnánk, hogy vannak hetek, hónapok, amikor minden megy, mint a karikacsapás – és akkor mi ez, ha nem boldogság? És miért vonjuk kétségbe, hogy valaki lehet egész életében boldog, mert az úgy mindenestül csodálatos és kerek egész? Vajon az átmeneti bajok megmásítják az egész érzékelését és értékelését? Nem hiszem. A boldogság lehet alapállapot, amit akkor is érzünk – vagy legalábbis tudunk –, ha épp mást élünk meg.
Ma már azt is tudjuk, hogy a boldogság nem függ az anyagi helyzettől, a státusztól vagy bármilyen más külső tényezőtől. A boldogság érzése belső állapot, a derű, harmónia, öröm, megelégedettség, életszeretet valamiféle keveréke, mely képessé teszi az egyént, hogy keblére ölelje a világot. A képesség a kulcsszó.
Mostanra már nyugodtan egyetérthetünk abban, hogy mindenki maga dönti el, mit tart boldogságnak. Mint ahogy azt is, hogy mitől érzi magát annak? A baj talán épp itt kezdődik. Mert sokan vagy nem veszik a fáradságot, hogy kialakítsák saját elképzeléseiket saját életükről, vágyaikról és megéléseikről, vagy valami olyan különleges, extatikus állapotot képzelnek el boldogságként, ami valójában elérhetetlen. Esetleg nincs is, vagy segédeszközökre van szükség eléréséhez. Ezért jelent meg a boldogság keresésének illuzórikus, steril és eredménytelen jelensége, mint egy nagy hajtóvadászat, melyben legkevésbé azt ismerik, amit utol szeretnének érni. A megfoghatatlan kék madár allegóriája sosem volt aktuálisabb, s a keresés sem reménytelenebb. Pedig elég lenne csak célokat, álmokat megvalósítani, utána örömmel megpihenni, jóízűeket beszélgetni, kedvesen egymásra figyelni, észrevenni a jót, ami van és remélni a rossz múlását, keresés helyett megélni mindent, ami megadatott, felismerni, hogy az élet szép, és ez maga a boldogság! Amit kívánok mindenkinek az ünnepekre és az új évben egyaránt!

Albert Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.