Könyvbemutató a Sapientián

Nyelvhasználat a hétköznapokban

344

Dr. Tódor Erika-Máriának, a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Kar egyetemi docensének előadással egybekötött könyvbemutatóját tartották múlt héten. A könyvet, amelynek címe Hétköznapi kétnyelvűség. Nyelvhasználat, iskolai nyelvi tájkép és nyelvi én a romániai magyar tannyelvű iskolákban Sorbán Angella szociológus, a Sapientia – EMTE kutatási osztályvezetője, Petteri Laihonnen, a finnországi Jyväskylä-i Egyetem tanára, a Finn Tudományos Akadémia kutatója és Krizsai Fruzsina, az ELTE doktorandusza, a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány munkatársa, a Gondolat-jel könyvsorozat szerkesztője ismertette. Az esemény kapcsán a szerzőt a kutatásról és a könyvről kérdeztük.

– Milyen célkitűzést követve folyt a kutatás?

– Az elmúlt években egyik meghatározó kutatási területem a magyar tannyelvű iskolákban zajló román nyelv elsajátításának kérdésköre volt. A téma kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy ha egy hatékony, anyanyelvmegtartó oktatási modellt tervezünk, nem elég egy-egy nyelvben gondolkodnunk, hanem a folyamatról egy integrált kép is szükséges. Például hogyan éli meg az egyén a különböző nyelvekhez való viszonyát, és ez hogyan hat a nyelvi viselkedésére. Egy hétköznapi példával talán jobban tudom szemléltetni, mire gondolok: egy mindennapi élet- és beszédhelyzetben mást akarok megmutatni magamból, ha Piroskaként vagy Paraschivaként mutatkozom be, vagy éppen ékezettel, esetleg azok nélkül használom a nevem. A nyelvhasználati döntéseink mögött számos tapasztalat, élettörténet áll, amelyek tehát többtényezős helyzetfelmérések. A szociokulturális és politikai háttér, a nyelvek presztízse befolyásolja ezeket a döntéseket, de az is meghatározó lehet, hogy milyen módon sajátítunk el egy nyelvet, milyen kommunikációs élményeink voltak az adott nyelven. Amint említettem, a nyelvválasztás magába foglalja a helyzetértelmezést, és az annak függvényében megfogalmazott nyelvi válaszokat. Ezért is érdemes egyrészt a személyre, másrészt a környeztre összpontosítva értelmezni a nyelvi viszonyulások alakulását. Ezeken gyakran el sem gondolkodunk, pedig a tudatos nyelvi magatartás éppen az önmegfigyelésen, önreflexión alapszik.

– Miért fontos ebben a témában kutatásokat folytatni?

– Azt gondolom, hogy a romániai magyar tannyelvű iskolák rendszerének egyik sajátos feladata éppen a tudatos nyelvhasználatra ébresztés lenne, mert ezáltal számos olyan negatív érzés, akár szégyenérzet – „sajnos, csak így tudok beszélni” típusú viszonyulás – feldolgozható, ami a kisebbségi magyar tannyelvű iskolásoknál is előforduló jelenség. A nyelvoktatás feladata tudatosítani, hogy a kommunikáció hatékonysága a nyelvi regiszterek kontextusfüggő kiválasztásától függ és ez nem zárja ki az otthonról hozott beszédmódokat sem. Ilyen és hasonló kérdések vezéreltek engem az iskolai helyszínekre, ahol a szóbeli és írásbeli nyelvhasználati szokások sajátosságait vizsgáltam. A kétnyelvűség kérdéskörének ma már jelentős nemzetközi és hazai szakirodalma van. Kutatásomban arra próbáltam törekedni, hogy a nyelvhasználati szokásokat hétköznapiságukban ragadjam meg, az adott helyszín, helyi nyelvhasználati sajátosságait összegezzem, feltérképezzem a globálisban a lokális elemeket, az általánosban a helyi jellemzőket.

– Milyen témákat dolgoz fel a könyv?

– Ez a tanulmánykötet három kérdéskörrel foglalkozik: a nyelvi ént konstruáló elemekkel, az iskolai nyelvi tájkép sajátosságaival, majd a különböző kétnyelvűségre jellemző nyelvhasználati szokásokkal. A nyelvi én alakulásával kapcsolatosan azokra a kommunikációs élményekre összpontosítottam, amelyek a további nyelvhasználati döntéseket meghatározhatják. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a keret egyben egy dinamikus fogalomtárat kínál a nyelvi viselkedés értelmezéséhez.
Az egyén nyelvi szocializációjának egyik jelentős állomása az iskola, amely az iskolán kívüli térnek egy szervezett és személyesebb változata. Az ebben a térben fellelhető üzenetek összessége az iskolai nyelvi tájképet alkotja. A nyelvi tájképen azt a vizuális nyelvhasználatot értem, ami egyben az adott intézmény rejtett tanterve is, hiszen a hely meghatározó értékeit tartalmazza. Ebben a kötetben rövid történeti áttekintés olvasható a forradalom előtti iskolai nyelvi tájkép elrendeződéséről, aztán arra próbáltam választ keresni, hogy milyen módon kaptak új értelmet, jelentést a falak üzenetei napjainkban és milyen szerepet töltenek be az intézmények életében.
A tanulmánykötet harmadik kulcsfogalma a nyelvhasználati szokások, vagyis azok az ismétlődő nyelvválasztási döntések, amelyeket az egyén külső és belső motivációs háttere függvényében hoz meg. Ebben az összefüggésben elsősorban osztálytermi és tantermi nyelvhasználati szokások leírására törekedtem, hiszen ezek implicit nyelvi modellek a diákok számára. Ezekből a tanulmányokból az is kiderül, hogy akkor, amikor azt mondjuk, hogy a kondikát írtam alá, vagy a delegációt kértem, az ügyintézési regiszterrel gyakran együtt jár az úgynevezett nyelvi kódváltás jelensége. Ezek a köztudatban nem tetsző dolgok, de használatukat lényegében a gazdaságosság, hatékonyság indokolja. Így a hétköznapi kétnyelvűség egyik belső vívódásához jutunk el, hiszen ezekben a viszonyulásokban egyszerre van jelen az elfogadás és az elutasítás, a környezet által előhívott válasz és az erős anyanyelvhez való ragaszkodás.

– Kiknek ajánlja a könyvet?

– Elsősorban azoknak a tanárkollégáknak, tanárjelölteknek, oktatással, neveléssel foglalkozó szakembereknek és döntéshozóknak ajánlom, akiket foglalkoztat a magyar tannyelvű oktatás helyzetének jelene és hatékonysága.

Gál Szilvia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek